A gyerekszáj vicces történetek kimeríthetetlen forrása, inspirációnak is tökéletes, nincs ez másként nálunk sem. Kaptunk egy páros belépőjegyet a Szegedi Vadasparkba, ám apával úgy éreztük, nem lenne igazságos, ha a gyerekeket kihagynánk a buliból – őket talán mégis jobban érdekli a program –, úgy voltunk vele, üsse kő, jöjjenek! Aztán már a pénztárnál meg is bántuk a hirtelen felindulásból elkövetett oktondiságot... Mivel a jegy csak két felnőtt részére szólt, így a csimotáknak plusz belépőt kellett vásárolni. A nagy már nyolc, nem volt kérdés, hogy számára váltunk egyet, no de a kicsi még négy sincs. Vérbeli balkáni módjára próbáltam elmismásolni a vásárlást, azaz csak próbáltam volna, mert drága jó elsőszülöttem fénysebességgel válaszolt a pénztáros, a kisebb évszámaira vonatkozó kérdésére: „Naná, hogy betöltötte a hármat, hát decemberben volt a szülinapja!” A hölgy azonnal tudta, miben mesterkedtem, kaján mosollyal csak annyit mondott a gyereknek: „Milyen nagyfiú már az öcsi!”, és nagy bánatomra már tette is el az ezreseket...
Utóbbi eset meg néhány hete volt. Történt, hogy a nagylányom helyezett lett egy szavalóversenyen, neve megjelent a mi hasábjainkon is, a cikket kedves munkatársunk, Csík Mónika lektorálta – akiről tudni illik, hogy másodállásban (vagy első?) kiváló költő, gyermekverseit csak úgy falják a kisiskolások. Nincs ez nálunk se másként. Mónika volt olyan kedves, és a név láttán üzent nekem, gratulált a gyereknek, amit én örömmel és büszkén adtam át a delikvensnek, ő meg hitetlenkedve csak annyit kérdezett: „A Csík Mónika? Az igazi!?” Az bizony! Hát anyád hírességekkel dolgozik együtt!
