Hiába lakom falun, itt sincs mindig csönd. Sőt! Amikor egy megnyugtató esti sétára indulok, elkerülhetetlen, hogy egy-egy kutya a kapunak rohanva meg ne ugasson. Eközben baromfi és más jószágzaj szűrődik ki egyes udvarokból, az utcánk sarkán lévő takarmánygyár zúgása zaj-szennyezi a környéket, és folyamatosan autók száguldanak a kis utcákon, mert most már mindenki autót vezet, falun is. Szóval a falusi esték csöndje már csak legendának tűnik, de azért még sincs így. Egy-egy hűvös őszi estén, amikor a pára még nem alakult köddé, de szinte kézzel fogható, „elcsíphetjük” az igazi nyugalmat. A kutyák és a többi állat behúzódik a vackába, senki sem száguldozik az utcákon, a gyár már bezárt, és a sötétben minden elcsöndesedett. Ilyenkor jó sétálni. Szinte szentségtörés lenne megszólalni, elég csak nézni, ahogy gomolyag a pára az utcai lámpák fényénél, a fákon megmaradt leveleket és a házakból kiszűrődő fényeket. Akkora a csönd, hogy hallani, amikor a leveleken lecsapódó nedvesség lecsöppen a földre. Vagy nagyon sokat kell sétálni, vagy nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember elcsípje ezeket a pillanatokat.
