Mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Ezt általában azok ismételgetik, akiknek valahogy mindig van idejük tojást sütni, narancsot facsarni, és békésen kávézgatni a konyhaasztalnál. A többiek – vagyis a földi halandók – általában úgy indulnak el otthonról, hogy egyik kezükben a táska, a másikban a cipő, a gyerek uzsonnája, és valahol félúton eszükbe jut: ja, nekik is kellene enniük valamit.
A „tökéletes reggeli” képén vidáman mosolygó emberek ülnek, akik zabpelyhet kanalaznak – mintha ez lenne életük csúcspontja. A reklámok szerint egy szelet pirítós és egy pohár tej energiát ad egész délelőttre – kivéve, ha tényleg dolgozunk, vagy egyszerűen csak tevékenyek vagyunk, mert akkor legfeljebb tízig tart ki.
Persze, az orvosok nem véletlenül mondják, hogy reggelizni kell. El is ismerjük a reggeli fontosságát, csakhogy amikor az élet komor és olykor ironikus hangon ránk ripakodik, elveszítjük a rohanásban a képességet, hogy kiegyensúlyozottan kezdjük a reggelt. Tudjuk, hogy a nap jobban indulna egy tál müzlivel, de legtöbbször azzal is beérjük, ha egyáltalán elindul, még ha üres gyomorral is…
