2024. május 12., vasárnap

Jó reggelt! (2022-05-30)

A németek nem éppen a humorérzékükről híresek. Kivételek, persze, köztük is akadnak. Ki ne lett volna hát szívesen szem- és fültanúja annak az esetnek, amelyet a napokban közölt a sajtó. Az történt ugyanis, hogy a rendőr megállított egy kelet-németországi rendszámtáblával közlekedő autóst, miközben az NDK már harmincegy-két éve nem létezik, mert egyesült a két Németország. Valószínűleg nem lesz olcsó az autótulajdonos számára a viccelődés, mivel érvényes bejegyzés és biztosítás nélkül kelt útra gépkocsijával. Talán szándékosan „rohant a vesztébe" a sofőr, mert alighanem a rövidlátó rendőrnek is föltűnt volna a modernnek nyilván nem nevezhető autó, a táblája meg végképp. El is kobozták a muzeális értékű rendszámtáblákat.

A valódi humor mégis abban teljesedett ki, hogy a jármű vezetője a Német Demokratikus Köztársaságban kiadott útlevéllel szándékozta igazolni magát. Persze azt is elkobozták, így a vétkes kénytelen volt érvényes dokumentumokkal igazolni magát.
Mégis lehet, hogy a szabálysértő a határtalan nosztalgiája és a visszatért kapitalizmus iránti ellenszenve miatt vetemedett törvénysértésre, ezért lett volna jó a rendőr arcát is látni és szavait hallani. Mert igazán abból derülhetett ki, hogy milyen a német humorérzék. Igaz, hogy a bíróság még hátravan.