Összeült a lakóépületi kupaktanács, és meghozta jogerős döntését: A takarítónőnek távoznia kell! A megindoklás egyértelmű: nem végezte munkáját az elvárások szerint. Ajánlatbegyűjtés, újabb házitanács-ülés, aláírások szedegetése… és az új, jobb takarítónő máris megragadhatta a felmosót. Nagyjából két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a lakóközösség belássa, és a házitanács ülésén meghozza döntését: túl sok vegyszert használ takarításkor, valószínűleg lopja a tisztítószereket, túl költséges, távoznia kell!
A harmadik takarítónő becsületesen síkálta a lépcsőházat két-három hónapon keresztül, vegyszerből nem mutatkozott hiány, de… a csempék közötti tömítéseken a lakók közül valaki, akinek még jó a szeme, penészt vélt felfedezni. Ennek a takarítónőnek is távoznia kell!
A szőrszálhasogatásnak csupán a jólét szintje szabja meg a határát. Ha tele van a seggünk minden jóval, semmi sem lesz elég jó. A kötekedés rátelepszik életünk meghatározó vonalára: büdös halat süt az albérlő két emelettel lejjebb, nyávog a macskája, nem elég vékony a boltban felszeleteltetett teakolbász, a szemközti szomszéd a fehér festéknek nem a megfelelő árnyalatával kente át a kerítését… A jelenséget régen világégésekkel „gyógyították”, reset-tel, ezek hiányában elszabadul a jólét, és az elégedetlenség beírja magát génjeinkbe.
