2024. július 15., hétfő

Jó reggelt! 21-06-2024

A burek a mindennapjaink egyik legközkedveltebb étele. Szinte minden pékségben kapható, a megszokott ízekben, azért van, ahol szokatlanabb töltelékűekkel is próbálkoznak. Az egyik pékségben egy feliratra lettem figyelmes miszerint – a szerb körözöttnek megfelelő – urnebes és kulen ízesítésű is kapható. Épp csak nem volt. Nem is tudom, hányszor próbáltam venni, de nem sikerült, mert ahogyan azt mondták, pont elfogyott, vagy csak este csinálják, vagy csak a hétvégén kapható. És akkor vettem valami mást. Azután egyszer csoda történt, és mégis sikerült megkóstolni. Tényleg nagyon finom volt, krémes, ízes, kicsit csípős, gazdagon megtöltve. De amikor következőleg elmentem, azt mondták nem készítik többet, mert nem megy. Egy másik pékségben szintén egy táblára lettem figyelmes, ott pedig azt hirdették, hogy tökös, tejes mártásos burek kapható. Ezt is vagy harmadik nekifutásra sikerült venni, addig megint csak azt kellett hallgatnom, hogy épp készül, vagy pechem van, épp elfogyott. És persze vettem valami mást. Következőleg már kellemetlen is volt kérni, de azért tettem egy próbát, és akkor elmagyarázták, hogy csak ritkán csinálják, mert nem kelendő. Most már csak azt nem értem, hogyan lesz kelendő az, ami nincs, és egyáltalán miért hirdetik.