2026. április 26., vasárnap

Jó reggelt! (2013-03-27)

Elsősorban a szerbiai polgárok érdekeit szem előtt tartva Szerbia Gazdasági és Pénzügyi Minisztériuma (MFPS) és a FIAT Auto Szerbia (FAS) aláírta azt a szerződést, melynek értelmében a szerbiai állampolgárok 3000 euróval olcsóbban juthatnak hozzá a Fiat Punto után az új nemzeti autónak kikiáltott Fiat 500 L-hez, amelynek a neve mögé odaírták a Nacionale jelzőt is, nyomatékosítva, hogy a jövőben ez a Kragujevacon készülő autó lesz a Yugónak és a Puntónak a követője, vagyis a tervek szerint ezekből futkos majd legtöbb a szerbiai utakon. Az állami szubvenciónak köszönhetően az 1,4-es motorral ellátott, 95 lóerős, manuális klímával, hat légzsákkal és tempomattal felszerelt (de rádió nélküli) autóért 10 900 eurót kell majd fizetni. A Nacionale modell, amely csak a szerbiai állampolgároknak készül, vásárlásánál évi három százalékos kamattal terhelt, ötéves futamidejű hitel igénybevételére is lesz lehetőség. A gépkocsikat és- alkatrészeket importáló cégeket tömörítő szervezet azonnal jelezte, a többi autókat importáló céggel szemben ez nem sportszerű, ugyanis a 3000 eurós kedvezmény igen nagy, s a kamat is fele a jelenleg legkedvezményesebbnek, vagyis a szerbiai polgárok azon is megspórolhatnak mintegy 1000 eurót. A hét elején azonban Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyi miniszter kijelentette: nincs államilag támogatott gépkocsivásárlás, a Fiat vezetőségével abban állapodtak meg, hogy az 1400 munkahely megnyitását szolgáló állami támogatást a Fiat megkapja, de ennek fejében a gyár olcsóbban árusítja az 500 L modellt.

Ebből csak az derül ki, hogy Szerbiában akkora a káosz, hogy már az orwelli kijelentés is megkérdőjelezhető, mely szerint: „Mert az egyenlők között is vannak még egyenlőbbek”.

Magyar ember Magyar Szót érdemel