A politikus úr, amolyan vidéki Döbrögi-szerűség, megunta a településére vezető mezei utak porát. Bár nem sokat járt rajtuk, mégis – zöldmozgalmárokat megszégyenítő buzgósággal – fákat telepíttetett, több kilométeren, az egyik forgalmas földút mentén. Nyilván azért, hogy nyári forróságban árnyékot adjanak az arra közlekedő gazdáknak. Elsőre nem sikerült a művelet: minden facsemete kiszáradt. A politikus megismételtette a telepítést, de a zöldterület növelésére tett erőfeszítés másodszor is kudarccal végződött. Egyetlen facsemete sem fogta meg. A nép furcsállta a dolgot. Több kíváncsi helybeli pedig elkezdte kutatni a fafiaskó okát. Egyesek arra jutottak, hogy szakszerűtlenül végezték a munkát. Mások úgy vélték, nem locsolták rendszeresen a csemetéket, de az is lehet, hogy néhány rátarti földtulajdonos permetszerrel (értsd: méreggel) „pótolta” a vizet. Esetleg egyik-másik gazda kiszántotta a nemkívánatos növényt, mondván, az ő birtokát ne árnyékolja be. Többen arra kezdtek gyanakodni, hogy a faültetés csak ürügy lehetett. A facsemetékre állami pénzt lehetett kapni, s abból akár saját zsebbe is lehetett „telepíteni” valamicskét, különösen, ha másodszor is megismételték az ültetést. A fásítási kudarcok után utolérte a sors a Döbrögi-szerűséget és ökotanácsadóit is. A tavalyi választáson őket is átültették: az ellenzéki padsorba. Azt még nem tudni, hogy a település új vezetői is kezdeményeznek-e fásítási akciót.
