A borongós őszt és a depresszív telet követően az ember már alig várja a meleg napsugarak beköszöntét. Kiéheztünk a tavasz simogatására, a sötét minden energiát felemésztett. Egyre hosszabbak a nappalok, s érezzük, hogy nemsokára itt az idő, amikor minden virágzik, a madarak felszabadultan énekelnek és kiscicák futnak vidáman a lepkék után. Mi pedig egész nap fáradtak vagyunk, ólmosan hurcoljuk tagjainkat, fakó a hajunk-bőrünk.
Évezredek óta együtt élve az évszakokkal az ember jól tudja, a tavasz kezdete a legalkalmasabb arra, hogy újratöltse energiatartalékait. A testet újra formába kell hozni. Ezt a legcélszerűbb böjttel, vagy ha úgy tetszik, méregtelenítéssel, de egy biztos, lehetetlen végigvinni a tudat bevonása nélkül. Ha csupán testünket sanyargatjuk és közben a mindennapokat ugyanúgy éljük meg, akkor a legjobb esetben semmit sem érünk el, de könnyen betegség lehet a vége. Lelkünk legmélyén kell először méregteleníteni.
Nézzünk tükörbe. Nem kell félni, sokszor nézzünk a tükörbe, hisz bármit is teszünk magunkkal, azok örökké mi leszünk. Ám amit mit látunk magunkból, azt látják mások is. Látják, amikor bohóckodunk, amikor szomorúak vagyunk, ahogy mosolygunk, vagy ha közönyösek vagyunk. Nézzünk tükörbe. Ha arcunkról hiányzik egy aprócska mosoly, vagyis amikor a szánk már lekonyulásban kövesedett meg, akkor itt az ideje a változtatásnak. Nem kell sok, csak egy aprócska mosoly. Nem vigyorgás, röhögés, fogmutogatás, csupán a szánk szinte láthatatlan felfelé hajló görbülete. Kezdjük ezzel lelkünk méregtelenítését, mosolyogjunk könnyeden reggel, munkába menet, napi teendőink közben, hazaérve, lefekvés előtt és bármikor.
