2026. április 25., szombat

Jó reggelt! (2015-05-11)

Panaszkodnak a gazdák, mert alaposan megbomlottak az árarányok. 1982-ben egy új Zmaj gabonakombájn ára 100 tonnányi búza értéke volt, a „kis Fergusonért”, az IMT 539-es traktorért 35 tonnányi búza árát kérték el. Akkor azonban még az érvényben lévő védőárak némi biztonságot szavatoltak a gazda számára, mára ezt a biztonságot megsemmisítette a piacgazdaság, legalábbis erre hivatkozik a szaktárca. Sokan azt gondolnák, hogy a mezőgazdaság magára hagyatottsága a fékezi a kisgazdaságok, összességében mezőgazdaságunk virágzását.

Pedig nem így van. Csak látszólag nem törődik senki semmivel, senkivel. A csinovnyikok (és nem csak azok) egész hada három váltásban mesterkedik azon, hogyan lehetne legeredményesebben „megfúrni” a gazda zsebét. És szép lassan mindent tönkretesznek, ideértve a gazdákat, gazdaságukat. Meg persze a gyárakat is. Csakhogy ezt úgy csinálják, hogy „kívülről ne így látsszon”.

Hej, pedig egykor volt mivel dicsekednünk ország-világ előtt. Az IMT traktorgyárral, a Zmaj kombájngyárral, manapság azonban mindkét vállalat csupán papíron létezik, egyik sem ér egy vasat sem. Azaz, hogy mégis valamit érnek – mert csupán a telkek, melyeken elterülnek, eurómilliókat érnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel