A szerb csúcsmédia még egy bravúrral rukkolt elő: az egykoron hitelesnek és gyorsnak számító b92 egy csütörtök reggeli eseményről már szombaton délután beszámolt. A „mindössze” két és fél napos késéssel „befutott” hír arról számol be, hogy a japán mágnesvasút, a Maglev egy tesztpályán 590 kilométeres óránkénti sebességgel új gyorsasági csúcsot állított fel.
Azon felül, hogy a b92 gyorsaságával lekörözte a szerb vasutak késési rekordjait, egy gyöngyszemmel is szolgált, tudniillik azt is hozzátette, hogy e bizonyos Maglev – ha kiépül a Tokiót Nagojával összekötő pályaszakasz – mindössze 40 perc alatt teheti meg a köztük levő 286 kilométeres távot, azaz – most jön a pláne! – jóval rövidebb idő alatt a trajekteknél.
Azt, hogy egy 500 km/óra felett közlekedő vonat (vagy bármi) szavatoltan gyorsabban tesz meg két tetszőleges pont közötti utat egy komphajónál, még a gyengeelméjű is felfogja, ám a b92 ezt is fontosnak vélte hangsúlyozni. Csupán arról az apróságról feledkezett meg, hogy Tokió és Nagoja közt nem közlekedik komphajó. Közlekedik ellenben az (egyelőre) leggyorsabb szuperexpressz, a sinkanzen, amely ezt a távot 250 kilométer/óra átlagsebességgel 88 perc alatt teszi meg.
A fentiek kapcsán a szerbiai gyorsvasútról szóló „népmese” tolakodik a képbe. Feltehetően akkorra készül el, amikorra a Szabadka–Újvidék reláción hajóforgalom indul be. Lelki szemeim előtt máris látom amint „tajtékzik” a Titanic nagyságú komphajók nyomában a szántóföld.



