Jó reggelt

Elegem van ebből a hideg, nyirkos időből, jöjjön a tavasz! – nyafogok (hasztalan) napok óta.

Megint esik. Hol a hó, hol a havas eső, hol az eső, pedig már azt hittem, lassan jön a tavasz.

Hosszú, csaknem fél napig tartó utazáson vagyok túl, amely során általam ritkán látott, vadregényes hegyi tájon is keresztülhaladtam. A mélyszürke-fekete, olykor katedrális méretű sziklákon itt-ott kapaszkodik meg némi cserje, fák csak a völgyesebb, szélvédett részeken tudnak megmaradni, a fű mindenhol gyér.

Gyakran tesznek fel az irodalmároknak is lehetetlen, csaknem megválaszolhatatlan kérdéseket. Ilyenkor, ha nincs kedvükre a magasröptű eszmefuttatás, leginkább a humort hívják segítségül.

A szellem magasztossága, hit és becsület, élet és végzet, angyalszárnyak suhogása és ördögök csikordulása, dac és halál, minden és semmi, ars moriendi, csupán nedves avar, gyűrött papír, tarka nejlon, számlák és foltos toalettpapír, rongy, melyet sodor a hideg szél, végül drótkerítésre aggat és lobogtat, spontán tájkorrekció, bármely művészeti irányzat és emberi értékrend, mesterkélt és modoros, Hamvas és Márai, ha a nemlétből visszafordultál, minden letisztul, egy időre elcsendesedik, halkan int. A szél legyen iránymutatód, mindig szemben á...

Életem az életed. Életed az életem.