A napokban találkoztam a már évtizedek óta itt is és Németországban is élő ismerőseimmel, akik ide-oda ingáznak a két ország között. Az időszak, amit Vajdaságban, illetve a germánoknál töltenek, attól függ, hogy épp fűtési idény van-e, esetleg nagy árleszállítás, választott hazájukban. Az árversenyt a két ország között sajnos mindig a gazdagabb nyeri, mert még az élelmiszer is olcsóbb, mint nálunk.
Erről magam is megbizonyosodtam a hétvégén, veterán sportolótársaimnak ugyanis marhapörköltre fájt a foguk. Kiderült, hogy Szerbiában jelenleg óriási a marhahúshiány, mert a törökök minden patás állatot kivisznek az országból, s ha véletlenül rá is fut az ember, bizony 800 dinárt kell adni kilójáért.
A pörköltet ugyebár, jófajta mócsingból, azaz marhalábszárból kell összerittyenteni, s csak a sokadik hentesnél lehetett biztosra rendelni megfelelő mennyiséget, a többi boltban nyakkal, combbal, mindennel akarták vegyesen adni.
A 25–30 személyre rendelt cucc aztán nagyjából 100 euróba került, s a tejfölös tészta, meg egy kis saláta, erős paprika hozzá újabb 10 euróba. Nagyon jól sikerült, a veteránok ki is törölték a bográcsot, de folyamatosan az motoszkált a fejemben, mi van akkor, ha ez ember egy kicsit nagyobb vendégséget csap, s nem csak egy snassz paprikással kínálja meg a népet.
Akkor kérem szépen az van, hogy fél fizetése rámegy.
