2024. március 28., csütörtök

Messi az Inter Miami mellett döntött

Lionel Messi úgy döntött, hogy az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Inter Miamiban folytatja a pályafutását.

„Azt a döntést hoztam, hogy Miamiba megyek, de még mindig nem zártam le százszázalékosan, még hiányzik néhány dolog. Ha a Barcelona nem jön össze, el akartam hagyni Európát, ki akartam kerülni a reflektorfényből" – fogalmazott a párizsi otthonában adott szerdai interjújában a hétszeres aranylabdás, világbajnok sztár a Mundo Deportivo és a Sport című katalán lapoknak.
Messi hozzátette, álmodott arról, hogy visszatér a katalán együtteshez, de nem akart ugyanabba a helyzetbe kerülni, mint két éve a távozásakor, hogy más kezében legyen a jövője.
„A családom érdekében én akartam döntést hozni. Ha a pénz számított volna, akkor Szaúd-Arábiába vagy máshova igazoltam volna" – tette hozzá a 35 éves támadó, akiről szombaton derült ki, hogy távozik a Paris Saint-Germaintől. „Úgy hallottam, hogy bár a La Liga zöld jelzést adott a Barcelonának, még nagyon sok dolog hiányzott ahhoz, hogy visszatérhessek. Nem akartam felelős lenni játékosok eladásáért, vagy a fizetésük csökkentéséért. Belefáradtam".
Az argentin támadó 2004. október 16-án játszotta első hivatalos mérkőzését a Barca színeiben, amellyel négyszer nyert Bajnokok Ligáját, tízszer pedig spanyol bajnokságot, legeredményesebb idényében 55 tétmérkőzésen 53 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott. Tavaly decemberben – a 2014-es vb-ezüst után – az argentin válogatottal is a csúcsra ért, ugyanis Katarban megnyerte a világbajnokságot.
Bár most nevelőegyesülete mellett a mesés összeget kínáló szaúdi al-Hilal is csábította, a világsztár végül az Egyesült Államokat választotta.
Messi 2021 augusztusában hagyta el a Barcelonát, amelynek 2000 óta volt a tagja, és igazolt Párizsba, ahol tavaly és idén is francia bajnokságot nyert.

Nyitókép: FSO