2024. április 19., péntek

A miniszter távozását követelik a bányászok

Hat százalékkal növekszik a villanygazdasági dolgozók fizetése

Belgrádban, a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium épülete előtt tüntettek tegnap a Kolubara bányászati medence munkásainak képviselői a Jedinstvo–Kolubara „munkatestület” vezetésével. Ennek kezdeményezője és irányítója, Goran Perišić kotrógépkezelő kijelentette, hogy a Szerbiai Villanygazdaság szerinte visszás (EPS) átalakítása az első lépés a vállalat privatizálása felé, ezért Dubravka Đedović szakminiszternek le kell mondania, ha pedig ezt nem teszi meg, le kell őt váltani a tárcavezetői tisztségről, és el kell mozdítani az EPS részvénytársaság közgyűlésének képviselői pozíciójából is, közben pedig le kell állítani az EPS átalakításának folyamatát.

Goran Perišić beszél a tüntetésen (Fotó: Beta)

Goran Perišić beszél a tüntetésen (Fotó: Beta)

– Đedović nem a szerb állam érdekei szerint cselekszik, és nem az ország energiarendszerének fejlesztését szolgálja. Követeltük már a szakszervezeti biztosok visszahívását is, akik a miniszter kedve szerint és a munkások ellen ügyködnek. Rendkívüli választásokra van szükség a Kolubara szakszervezetében is – nyilatkozta Perišić, hozzátéve, hogy követeléseikre válasz nem érkezett, ezért most „a Jedinstvo–Kolubara testület legitim harcba indul a szakszervezetért, hogy visszajuttassa a munkások kezébe”. Mint elmondta, három hónapja figyelmeztetnek az EPS privatizálásának veszélyére, amit azok is felismertek, akik a felügyelőbizottság ülésén az EPS és a magyar MVM csoport közös cégének létrehozása, ezzel együtt 11 hazai vízerőműnek az EPS-ből való kiválása ellen szavaztak. Félő azonban, hogy szakszervezeti szolgái segítségével a miniszter mégis megvalósítja elképzelését. A gépkezelő munkás elmondta, a bányászok szerint az EPS a káros politikai hatások miatt nem tud eredményesen gazdálkodni, ezért irányítását hazai szakemberek kezébe kell adni, hogy ne ismétlődjenek meg a múlt hibái. A Kolubara bánya szakszervezete nem támogatja a Jedinstvo–Kolubara munkatestület törekvéseit, sőt bűnvádi feljelentéssel fenyegetőzik, két frakcióra oszlott, de Perišić szerint egyiket sem érdekli a munkások helyzete. Az egyórás tüntetést követően a Jedinstvo–Kolubara képviselői átadták követeléseik jegyzékét a Bányászati és Energiaügyi Minisztériumnak.

Dubravka Đedović szakminiszter a tárca tegnapi közleménye szerint a Pink televízióban azt mondta, nem az EPS magánosítása a cél, hanem az, hogy jobb gazdálkodási feltételeket teremtsenek, és növeljék a munkások fizetését. Biztos abban, hogy helyes reformokat hajtanak végre, nem tart a tüntetésektől és a bírálatoktól, csak az érdekli, hogy milyen eredmények érhetők el 5 vagy 10 év múlva. A tévében arról igyekezett meggyőzni a munkásokat, hogy nem lesznek tömeges elbocsátások, ellenkezőleg, a reformoknak mindenki hasznát látja. Közölte, a villanygazdasági dolgozók fizetése a korábbi ígérettel összhangban már júniusban 6 százalékkal emelkedik. Az EPS új felügyelőbizottságának megalakítása a vége felé közeledik, hamarosan sor kerül a kinevezésekre is, tekintélyes szakemberek fogják irányítani a vállalatot. „Nyugtalanítanak a privatizációra vonatkozó állítások. Ha az állam akarta volna, már régen eladta volna a Srbijagast, az EPS-et vagy a Transnaftát, erre már többször alkalma volt” – mondta Đedović, aki a lehető legolcsóbban megoldható energetikai biztonságot tartja a legfontosabb teendőnek. Emlékeztetett, ennek céljából építik az interkonnektort Bulgáriával, és ugyanilyen terven dolgoznak Észak-Macedóniával is, Magyarország felé pedig új kőolajvezetéket fektetnek le.

Nyitókép: Goran Perišić beszél a tüntetésen (Fotó: Beta)