Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik.
A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett II. Délvidéki Médiatalálkozón szakmai előadásokat is hallhattak az újságírók. Gulyás István, a Magyar Televízió M5-ös csatornájának igazgatója A megváltozott médiatér és az újságírói etikai kérdések címmel tartott előadást, valamint Bohár Dániel a megafon.hu véleményvezére, riportere A megváltozott médiafogyasztási szokásokról és az online újságírásról tartott beszámolót.
– A világot, amit ismerünk, a tömegmédián keresztül ismerjük meg – idézte Gulyás István Niklas Luhmann német szociológust. Kiemelte, hogy a 20. század egyik legnagyobb társadalomtudósa a 90-es években fogalmazta meg ezt a gondolatot, amikor az internet még gyerekcipőben járt. Akkoriban a média működését törvények és etikai szabályok határozták meg, ezek mára viszont meggyengültek, sok esetben teljesen eltűntek. – A hír szent, a vélemény szabad. A hír tényeken alapul, valóságtartalma bárki által ellenőrizhető. Nem szabad hazudni – idézett az M5 csatorna igazgatója a magyar sajtószervezetek közös etikai kódexéből. Gulyás István szerint mindez régen evidens volt, ma viszont sokan áthágják ezt a szabályt. A szakember előadásában hangsúlyozta, hogy napjaink egyik legfontosabb médiafolyamata a tradicionális, klasszikus értelemben vett média háttérbe szorulása az új médiával szemben. – Ez az az időszak, amikor a tradicionális médiát szépen lassan ledarálja az új média. Az, amiben most élünk, egyszerre jelenti a tájékozódás hangsúlyainak eltolódását is. A médiatér a klasszikus, törvények által szabályozott, reguláris médiából fokozatosan átmegy a törvények által nem szabályozott, furcsa tulajdonosi szerkezetű úgynevezett közösségi médiába – ismertette. Az előadó személyes példákkal érzékeltette, milyen változásokon ment át a magyar média a rendszerváltás után. – A magyar média a rendszerváltoztatás után sem lett új. A régi struktúrák új ruhát kaptak, a tartalom viszont sokáig ugyanaz maradt. Az 1996-os médiatörvény ugyan változást hozott, de valójában csak azt tette lehetővé, hogy a Magyar Televízió és a Magyar Rádió megmaradjon ott, ahol volt, és ugyanazoknak az érdekköröknek az irányítása alatt maradjon – fogalmazott. Gulyás István a közszolgálati televíziózás szerkezetének átalakulását mérföldkőnek nevezte. – Az elmúlt 30 év legfontosabb változása, hogy megjelent a közszolgálati hírcsatorna, a közszolgálati sportcsatorna, az ifjúsághoz és gyermekekhez szóló Petőfi TV, és 2016-ban az M5 révén a kultúra tematikus csatornája is – tette hozzá.
A találkozó másik előadója, Bohár Dániel a közösségi média térnyeréséről beszélt. Elmondta, hogy húszévesen kezdte pályáját a Hír TV Célpont című műsorában, majd az Echo TV Informátor című oknyomozó műsorában vált ismertté. – A teljes tévéműsorokat jó esetben 80-100 ezren nézték meg, de amikor ezekből kivágtam a legizgalmasabb egy-két percet és feltöltöttem a Facebookra, több százezres eléréseket produkált – fogalmazott. Hangsúlyozta, a közösségi média ma már nemcsak eszköz, hanem politikai csatatér. – Ma már ezek a platformok határozzák meg a politikai döntéseinket, a tájékozódásunkat, a véleményformálásunkat. Lehet ezen szomorkodni, de ez tény – szögezte le Bohár Dániel. A Megafon egyik legfontosabb célkitűzéseként említette a hallgatás spiráljának megtörését. – Néhány éve a közösségi médiában csak balliberális véleményekkel lehetett találkozni. A jobboldali beállítottságú személyek hallgattak, nem kommenteltek, nem álltak ki egymás mellett. A Megafonnal azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.
Szerinte az online siker kulcsa három tényező: őszinteség, világos cél és hiteles személyiség. – A közösségi média egy őszinte műfaj. Nem lehet 0–24-ben hazudni. Az működik, aki önmagát adja, és ha mindezt egy jó ügyért, tiszta lelkiismerettel teszi, az előbb-utóbb hatással lesz az emberekre.
Zárásként a vajdasági újságírókat is megszólította. – Én nagyon szívesen olvasnék, követnék egy olyan vajdasági újságírót, aki naponta tájékoztatja az embereket a közösség mindennapjairól, hitelesen, saját névvel, saját arccal. Ez nemcsak helyben lenne nagy dolog, hanem az anyaországban is sokakat érdekelne – zárta gondolatát Bohár Dániel.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele