2024. április 18., csütörtök

Beruházások előtt a Szerbiai Posta

Elsőként Újvidéken a postai járművek kizárólag elektromosak lesznek

Újvidéken szerdán Zoran Đorđević, a Szerbiai Posta igazgatója sajtótájékoztatót tartott annak kapcsán, hogy a Szerbiai Posta fennállásának 183. évét ünnepli. Rámutatott arra, hogy a vállalat átszervezésében a szakszervezetek is részt vesznek, és arra számít, hogy a hónap végéig befejeződik a folyamat.

Zoran Đorđević igazgató (Fotó: Dávid Csilla)

Zoran Đorđević igazgató (Fotó: Dávid Csilla)

A beruházásokat illetően elmondta, hogy folytatják a csomagautomaták bevezetését, a számukat a jelenlegi 420-ról 1000-re szeretnék növelni. Nagy hangsúlyt helyeznek a digitalizációra, az e- pénztárca, az e-jegyző, az e-archívum bevezetésére, a postások és a kihordók felszereléseinek a korszerűsítésére. A vállalat szem előtt tartja a környezet megóvását is, ezért a következő időszakban elektromos járműveket szereznek be. Újvidék lesz az első város, ahol a postai járművek kizárólag elektromosak lesznek. Ezenkívül napelemeket szerelnek fel a logisztikai központ tetejére Újvidéken, Belgrádban és Nišben.

– Az említett beruházásokkal szeretnénk hatékonyabbak és versenyképesebbek lenni, társadalmi felelősséget mutatni. A Szerbiai Posta célja, hogy megőrizze a vezető pozícióját a régióban. Fontos, hogy a vállalat együttműködjön a Nyitott-Balkán kezdeményezés tagországaival – közölte Đorđević.

Az igazgató szintén bejelentette, hogy a következő időszakban növelik a dolgozók fizetését.

Folytatják a csomagautomaták bevezetését (Fotó: Dávid Csilla)

Folytatják a csomagautomaták bevezetését (Fotó: Dávid Csilla)

– A Szerbiai Posta az elmúlt 183 évben mindig az egyik legjelentősebb vállalat volt Szerbiában, nemcsak azért, mert a legnagyobb logisztikai hálózattal rendelkezik, amely az egész országot lefedi, hanem a szolgáltatások minősége miatt is. Ezenkívül minden pillanatban társadalmi felelősséget mutat, és gondot visel az alkalmazottjaira. A közeljövőben arra törekszünk, hogy javítsunk az üzleti eredményeinken, a felhasználóink elégedettsége ugyanis számunkra mindennél fontosabb – fogalmazott Đorđević.

Nyitókép: Folytatják a csomagautomaták bevezetését (Fotó: Dávid Csilla)