Jelenleg is folyik a földes utak javítása zúzott kővel Magyarkanizsa községben. A tizenhárom települést magában foglaló községben a mezőgazdaság kiemelt helyen van, hisz a falvakban túlnyomórészt...
Vajdaság
A község óvodásainak, általános és középiskolásainak részvételével pénteken zajlott le a városi labdarúgópályán a már hagyományos autómentes nap. Magyarkanizsa község ezúttal is csatlakozott a...
A mai napig egyre többen hagyják el az országot azért, hogy külföldön próbáljanak szerencsét a jobb élet reményében. Ez a kivándorlási láz nemcsak azt hozta magával, hogy egyre jobban...
A Szerbia Utai Közvállalat augusztus végén kezdte meg Adán, a Bakos Kálmán, a Halász József és a Lenin utca kereszteződésénél a kerülőút 700 méteres, hiányzó szakaszának, valamint az ehhez tartozó...
Hetven növénytermelővel áll szerződéses viszonyban a magyarkanizsai Geneza. Már a termelést magát is figyelemmel követik, segítséget nyújtanak, majd a növényeket szárítják, csomagolják, és az egész...
Több mint 70 kistermelő vett részt a Mitrovicán megrendezett Agrobiznis elnevezésű mezőgazdasági vásáron. Branko Ćurčić, a tartományi kormány alelnöke szombatom látogatott el a rendezvényre....
A nagybecskereki katolikus temetőben szombaton megkoszorúzták az elsős világháborúban elesett katonák emlékhelyét, amelyet Magyarország Kormányának támogatásával állítottak fel három évvel ezelőtt....
Szombaton délelőtt a zentai Kertek Helyi Közösségben sportnapot tartottak, amelyre Magyarországról is érkeztek vendégek. A résztvevők különböző játékokban mérték össze erejüket, volt darts, sakk,...