Folyt a lé Horgoson szombaton délután a művelődési ház melletti téren, ahol a tizenegyedik Bor és hal elnevezésű rendezvényt tartották. Mondani sem kell, hogy a halászlé és a bor folyt, persze nem...
Vajdaság/Magyarkanizsa
A magyarkanizsai városházán hétfőn aláírták a támogatási szerződéseket a civil szervezetek képviselőivel. A pályázaton részt vevők tevékenységeikhez mérten kapták az összegeket, így többek között...
A magyarkanizsai városházán hétfőn aláírták a támogatási szerződéseket a civil szervezetek képviselőivel. A pályázaton részt vevők tevékenységeikhez mérten kapták az összegeket, így többek között...
Szombat délben ünnepélyesen is aláírták Tóthfaluban az új testvértelepülési szerződést a magyarországi Hollókő település képviseletével.
Száz kiállító tizenhét egyesületből, tizenhárom városból – és mind Magyarkanizsán landolt. Csütörtök este a Dobó Tihamér Képtárban igazán megadták a módját, és ünnepélyes keretek között nyitották...
Folyt a lé Horgoson szombaton délután a művelődési ház melletti téren, ahol a tizenegyedik Bor és Hal elnevezésű rendezvényt tartották.
Az Eleki Életmódközpont munkatársai már évek óta járnak Magyarkanizsára előadásokat tartani Meggyesi Hajbel Anikó meghívására.
Egyszer már megszervezte a magyarkanizsai önkormányzat, most a korábbi sikeren felbuzdulva újra lesz elektronikaihulladék-gyűjtési akció. Az első oly sikeresnek bizonyult, hogy látták, van igény...