A multikulturalizmus és a tolerancia megerősítése Vajdaságban elnevezésű projektje keretében a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság Magyarkanizsán szervezte meg, immáron tizedik alkalommal a Multikulturalizmus tábort. Az esemény a tartományi titkárság, a helyi Bro’s Gym Sportegyesület és Magyarkanizsa község önkormányzata szoros együttműködésének köszönhetően valósul meg.
A megnyitó kedd délután zajlott le a Tisza-parton, ahol a fiatalok már most nagyon jól érezték magukat, ismerkedni kezdtek. A résztvevőket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár köszöntötte, valamint Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is szólt az egybegyűltekhez, ahogyan Pálfi Krisztián is a Bro’s Gym Sportegyesület képviseletében.

Fotó: Tamara Živković
A négynapos tábort azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a fiatalok barátkozzanak, ismerkedjenek és versenyezzenek a népszerű ügyességi játékokban, ezenfelül pedig, hogy betekintést nyerjenek egymás kultúrájába és amennyire lehet, elsajátítsák egymás nyelvét, vagy legalább ismerkedjenek azzal, és a későbbiekben bátrabban szólaljanak meg a számukra idegen nyelveken.
Ebben az évben két négynapos tábor zajlik, melyen 144 versenyző vesz részt 16 vajdasági iskolából. Ótott Róbert elmondta, hogy az elmúlt tíz évben 1019 diák vett már részt ebben a táborban, több mint 100 iskolából. A céljuk a nemzetek közötti tolerancia erősítése és a tábor végén a nyertes csapat egy jutalomutazáson vehet részt. Azt is megtudtuk a titkártól, hogy Magyarkanizsa az elmúlt években jól vizsgázott, hiszen mindig rendezett környezettel, nagy vendégszeretettel fogadták a táborozókat, ezért a továbbiakban is itt kerül majd sor a táborra.
Fejsztámer Róbert kiemelte, büszkeség a város számára, hogy már egy évtizede itt tartják ezt a tábort, aminek Magyarkanizsa örömmel ad helyet.

Nyitókép: A megnyitó után kezdődhettek a játékok (Fotó: Tamara Živković)