2024. március 28., csütörtök
NBA

Amerika Athénja életben maradt

Ugyanaz a veszély, a 4:0-s kisöprés fenyegette az elitliga keleti főcsoportdöntőjében a Bostont, amit a Lakers átélt nyugaton a Denverrel szemben, hiszen a Miami a második floridai ütközet előtt 3:0-ra vezetett a sorozatban. Amíg azonban LeBron Jamesék dicstelen módon búcsúztak a rájátszástól, és a Nikola Jokić vezette Denver már a nagydöntős riválisát várja, addig Jayson Tatumék egy vendégsikerrel életben tartották reményeiket – annak ellenére, hogy 0:3-as „gödörből” eddig egyetlen csapatnak sem sikerült a fordítás a playoffok történetében. A bostoni diadal alapján erre most lehet némi halvány esély, hiszen a zöldmezesek végre képesek voltak Jimmy Butlert és társait megfékezni a védelemben, illetve támadásban is jobban kibontakozhattak, mint az első három találkozón. A Celtics játéka főleg a második félidőben állt össze, a Heat az első két negyedben diktálta a meccs ütemét, de a harmadik periódus 38:23-as bostoni megnyerése fordulatot hozott az eseményekben, a végjátékban pedig stabilizálódott a különbség. Tatum (33-11-7) nem roppant össze a felelősség terhe alatt, rajta kívül Jaylen Brown (17), Derrick White (16) és Grant Williams (14) volt a legeredményesebb, a túloldalon Butler (29) mellett Gabe Vincent (17) és Caleb Martin (16) termelt legjobban.

Jayson Tatum védekezik Caleb Martinon (Fotó: Beta/AP)

Jayson Tatum védekezik Caleb Martinon (Fotó: Beta/AP)

A Crvena zvezda jutott be elsőként a regionális ABA-liga döntőjébe, miután Podgoricában meglepően fölényesen, 41 ponttal verte meg a Budućnostot. Duško Ivanović gárdája a kiegyenlített első negyed után valósággal védelmi blokádot vont a gyűrűje alá, és a következő három periódust sorrendben 23:8, 29:11 és 20:11 arányban nyerte meg. Sokatmondó adat, hogy csak belgrádi játékos jutott tíz pont fölé, a legjobb Luka Mitrović 17-ig számlált.

NBA, főcsoportdöntő, kelet: Miami–Boston 99:116 (a sorozatban 3:1). ABA-liga, elődöntő: Budućnost–Crvena zvezda 56:97 (a sorozatot a Crvena zvezda nyerte 2:0-ra).

Nyitókép: Jayson Tatum védekezik Caleb Martinon (Fotó: Beta/AP)