2024. április 20., szombat
NBA

Tatum megtáltosodott

Kialakult a tengerentúli elitliga rájátszásának négyes mezőnye, miután a Miami után a Boston is bejutott a keleti főcsoportdöntőbe. A Celtics – amely szűk egy hete még 2:3-ra állt a Philadelphia elleni sorozatban – sokáig futott az eredmény után a sorsdöntő hetedik meccsen, a 76ers sikeresen tartotta féken a házigazda támadását. A harmadik negyedben azonban mintha rövidzárlatot kaptak volna Joel Embiidék, akik saját és a rivális gyűrűje alatt is tehetetlenek voltak. A Jayson Tatum vezette Boston rövid idő alatt hatalmas előnyre tett szert, amikor a Philly mintegy hat percig képtelen volt betalálni, és összességében 33:10-re bukta el ezt a játékrészt, ami megpecsételte a sorsát. Tatum valósággal eksztázisban játszott, a TD Garden közönsége által feltüzelt hangulatban szinte futószalagon rámolta be a nehéz dobásokat, és amikor a végjátékban – már a biztos továbbjutás tudatában – ováció közepette elhagyta a parkettet, 51 pont állt a neve mellett, ami a valaha volt legnagyobb egyéni szórás egy playoffpárharc hetedik meccsén – érdekesség, hogy az előző, 50-es rekordot Steph Curry állította fel két hete, amikor az azóta Lakers ellen kieső Golden State a Sacramentót búcsúztatta.

Tatum tör be a nemrég MVP-nek választott Embiid mellett (Fotó: Beta/AP)

Tatum tör be a nemrég MVP-nek választott Embiid mellett (Fotó: Beta/AP)

Málagában lejátszották a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) ernyője alatt rendezett klubtorna, a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, amelyet a német Bonn nyert meg. Eközben a regionális ABA-ligában a Partizan – az Euroliga-meccsek miatti halasztások okán – csak tegnap este kezdte meg negyeddöntőjét a Studentski Centar ellen, de a másik ágon már megkezdődött a pikáns Crvena zvezda–Budućnost párharc. Az első, belgrádi felvonást valósággal letarolta a piros-fehér gárda, amely soraiban Filip Petrušev (17) volt a legeredményesebb.

NBA, playoff, főcsoport-elődöntő, kelet: Boston–Philadelphia 112:88 (a sorozatot a Boston nyerte 4:3-ra). BL, bronzmérkőzés: Tenerife–Unicaja 84:79. Döntő: Bonn–Hapoel Jeruzsálem 77:70. ABA-liga, elődöntő: Crvena zvezda–Budućnost 93:55 (a sorozatban 1:0).

Nyitókép: Tatum tör be a nemrég MVP-nek választott Embiid mellett (Fotó: Beta/AP)