2024. március 28., csütörtök

Tarr Béla, a nagy kedvenc

Az ismert rendező négy filmjét is a legjobb magyar alkotások közé sorolták a franciák

Filmkészítés terén Franciaország nemcsak Európa, hanem a világ egyik legkiemelkedőbb országa. Sok híres színésszel, rendezővel és más filmes szakemberrel is büszkélkedhetnek. Ott szervezik meg a világ egyik legnagyobb, legjelentősebb filmfesztiválját, természetesen a cannes-iról van szó. Emiatt lehet fontos, sőt mérvadó az, hogy a francia filmes szakma hogyan vélekedik más ország filmterméséről. A noizz.hu egy listát tett közzé arról, hogy a franciák szerint melyek minden idők – pontosabban a mostani időkig számítva – legjobb magyar filmjei, vagy legalábbis magyar rendezők által forgatott filmek. Tízes listáról van szó, amelyet a Magyar Filmadatbázis állított össze, a francia Allociné online filmadatbázis információi alapján, a közelegő cannes-i filmfesztivál apropóján.

Sorstalanság

Sorstalanság

Ha ez egy verseny lenne, és érmeket osztanának ki, akkor Tarr Béla minden bizonnyal egyedül állna a dobogón, az arany, az ezüst és a bronz éremmel a nyakában. A listán ugyanis négy filmje is helyet kapott, ebből hármat íróként Krasznahorkai László jegyez. Egyik az 1994-es, több mint hétórás Sátántangó, amely az azonos című mű alapján készült; a másik Az ellenállás melankóliája című regény filmes feldolgozása, a 2000-es Werckmeister harmóniák, amelyben Tarr Béla társrendezője Hranitzky Ágnes volt; a harmadik pedig az 1987-es Kárhozat, amelynek a forgatókönyvírói Tarr Béla és Krasznahorkai László voltak. Emellett a listán megtalálhatjuk Tarr Béla 1982-es Szabadgyalog című alkotását is.

Szabadgyalog

Szabadgyalog

Miután leszögezhetjük, hogy ami a magyar filmkészítést illeti, Tarr Béla a franciák nagy kedvence, érdemes megnézni azt is, hogy milyen más alkotások kaptak helyet a listán. A franciáknak nagyon tetszett a Hajdu Szabolcs által rendezett, 2006-os Fehér tenyér, amely egy tornász visszaemlékezéseit meséli el. Habár Szabó István a Mephistóval nyert Oscar-díjat, és Cannes-ban is kapott díjakat, a franciák mégis inkább az 1985-ben magyar–német–osztrák–jugoszláv koprodukcióban készült Redl ezredest emelték ki, amelyet Cannes-ban szintén díjjal jutalmaztak. A listán a legújabb film a 2020-as, Mundruczó Kornél rendezésében, nemzetközi koprodukcióban készült Pieces of a Woman, amelyben világsztárok szerepelnek. A franciákat magával ragadta Till Attila 2016-os Tiszta szívvel című ún. kerekesszékes-bűnözős filmje is. Az alkotás bemutatója idején Till Attila a palicsi filmfesztivál vendége is volt, a film egyik főszereplője, Fekete Ádám pedig tavaly a Szabadkai Népszínházban Délmezopotámia címmel rendezett előadást. A listán található az első magyar tini thrillerként beharangozott, Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, a 2018-as Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című alkotás. Nem utolsósorban pedig Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmes adaptációja, a Koltai Lajos által rendezett 2005-ös Sorstalanság sem maradt le a listáról.

Tiszta szívvel

Tiszta szívvel

Mivel a lista újabb filmeket is tartalmaz, így az akár változhat is. Az idei cannes-i filmfesztivált május 16-a és 27-e között tartják meg.