2024. március 28., csütörtök

Segítségre szorulnak az adai állatvédők

Az adai Pongó állatvédő egyesület ma ünnepelné 12. születésnapját, azonban öröm és ünneplés helyett jelen pillanatban az egyesület továbbműködése forog kockán. A menhelyeknek eleget kell tenniük az Országos Állatorvosi Felügyelőség előírásainak, amihez a közleményük szerint fel kellene újítaniuk, át kellene alakítaniuk a menhelyüket ahhoz, hogy engedélyezzék a működését és ne veszítsék el az itt gondozott kutyusaikat egy esetleges bezárás véget. A közleményükben azt is hozzáfűzték, hogy 30 napot kaptak e követelmények teljesítésére.
Az adai civil szervezet ezért arra kéri a követőit, az állatbarátokat és a jószándékú embereket, hogy segítsék munkájukat pénzadományokkal, vigyék a hírüket a nagyvilágba és osszák meg a FB-csoportjukban olvasható bejegyzésüket és meséljék el ismerőseiknek, hogy mivel is foglalkozik a Pongó Állatvédő Egyesület.
Az egyesület aktivistái 12 évvel ezelőtt szembesültek azzal, hogy a lakosok mennyi kutyát dobnak ki az utcára, és mennyi házi kedvenc pusztul el szerencsétlenül, elhagyatva. Ezért maroknyian eldöntötték, hogy segítenek a kicsapott, elcsatangolt házi kedvenceken. A menhelyüket fokozatosan építették, szépítették, hogy a házi kedvencek jól érezzék magukat mindaddig, amíg új gazdit nem lelnek számukra.

Az adai állatvédők így az elmúlt 12 év alatt több mint 800 kutyát mentettek meg és adtak örökbe. Csak tavaly 40 kölyökkutya talált otthonra. Jelenleg közel 100 kutyának biztosítanak átmeneti otthont.
Mindazok, akik segíteni szeretnének, azok a Banca Intesánál nyitott BGD-PONGO 160-398911-32-s folyószámlára utalhatják át pénzadományaikat, Pay Pal-on keresztül pedig a pongodogsada@gmail.com
címre utalhatnak pénzt. Ezenkívül az aktivisták adománygyűjtő dobozokat helyeztek el Adán a Profi Fishing üzletben, Moholon pedig a SIVET állatorvosi rendelőben.

Nyitókép: Pongó Állatvédő Egyesület