2024. április 19., péntek

Ferencesek a Délvidéken I.

Lábadi Károly Hercegszöllős és zsinata című, 2022-ben megjelent könyvében gazdag forrásanyag alapján mutatta be a XVI. században kezdődő reformáció szlavóniai térhódításának történetét. A törökök mohácsi győzelme után a megszállt területeken rövid időn belül megszűnt a magyar alkotmányos élet, a birtokos nemesség és a papság elmenekült. A hitéleti hiátus betöltésére azonban megjelentek az evangéliumi vallás hirdetői, akiknek működési szabadságát a török sem akadályozta, hiszen a gondviselésükre bízott nép adófizetője volt a szultánnak; amíg a katolikus klérust az ellenség, az osztrák udvar képviselőinek tekintették, addig az új igehirdetőkkel elnézőbbek voltak.

A drávaszögi falvakban – így Hercegszöllősön is – a megfogyatkozott katolikusok lelki gondozását alkalmanként ferences szerzetesek látták el, a hivatalos egyház megmaradt intézményei azonban nem nézték jó szemmel a néphez közelebb álló szerzetesrend tagjainak ténykedését. 1642-ben Bosnyák István pécsi püspök a Szentszékhez írt levelében panaszt emelt „bizonyos misszionáriusok ellen, akik Magyarországon és Szlavónia töröktől megszállt részein vándor lelkipásztorkodással foglalkoztak, és a hit vigaszával erősítették a híveket”. A bevádoltak között név szerint is szerepelt Raguza Miklós, aki a hercegszöllősi plébánián megtelepedve kereste fel a lelki gondozásra rászorulókat. Lábadi Károly kiemelte: a XVII. században, a török hatalmának érezhető gyöngülésekor a katolikus egyház határozott erőfeszítéseket tett elveszített pozícióinak visszaszerzésére; „a török által megszállt területeken elsősorban a bosnyák ferences szerzetesek jelentek meg, akik igyekeztek a szétszéledt nyájat visszaterelgetni”.

Ferences szerzetes (Wikipédia)

Ferences szerzetes (Wikipédia)

Izgalmas fejezete a magyar egyháztörténetnek a ferencesek magyarországi megjelenése. Klaniczay Tibor Pallas magyar ivadékai (1985) című könyvében kiemelte: amíg a XVI. században a megszilárduló protestáns felekezetek esetében a királyi Magyarországon és Erdélyben a katolikus egyház jelentős német és svájci kapcsolatai révén megőrizte befolyását, addig a török által meghódított területeken jelentős részben megsemmisült katolikus intézményrendszer más irányból, a Balkán felől kapott erősítést az újjászerveződéshez. A hódolt Magyarországot megcélzó missziószervezés központjává az ország déli területei – Szlavónia, Szerémség és a Temesköz – váltak, amelyek a bosnyák ferencesek és a raguzai kereskedők számára biztosítottak működési területet. A ferencrendi szerzetesek térnyerésének történetét Molnár Antal Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–1647) (2002) című, kortörténeti jelentőségű munkájában dolgozta föl. Minek volt köszönhető, hogy a reformáció átütő sikerei ellenére nagyszámú katolikus népesség maradt fenn Magyarországon a hódoltság területén? Molnár Antal szerint a délszláv katolikus bevándorlás, a raguzai és bosnyák egyházi intézmények megjelenése és megszilárdulása jelentős mértékben hozzájárult a katolikus struktúrák megerősödéséhez.

A raguzaiak már a középkorban megjelentek Magyarországon, valójában azonban csak a török uralom idején tudták kereskedelmi hálózatukba bekapcsolni az ország egyharmadát kitevő hódoltságot. A raguzaiak kereskedelmének története 1521-ben, Belgrád elfoglalásával vette kezdetét. A török kézre került városban előbb csak az utazó kereskedők jelentek meg, elsősorban a hadizsákmány felvásárlásával és a török katonaság iparcikk- és textiláru-igényének kielégítésével foglalkoztak. Nem véletlen tehát, hogy Belgrád mellett első telepeik a katonai táborok közelében, Eszéken és Újlakon jöttek létre. A Duna menti kereskedelem központjának ekkor még Szendrő számított, de 1536-ban megjelentek a török kézre került Pozsegán is. Ide azonban nem a szerbiai és szendrői telepekről, hanem a boszniai Szarajevóból és Zvornikból érkeztek, pozsegai telepük tehát a boszniai kereskedőhálózat meghosszabbítása lett. 1552-ben Temesvár elfoglalásával újabb területek nyíltak meg a raguzaiak előtt, nagyobb arányú megtelepedés és üzleti tevékenység már az 1560-as években megkezdődött, és Temesvár Buda mellett a belgrádi kolónia másik magyarországi alközpontjává fejlődött. Az 1550-es és 1560-as években Eszék és Újlak mellett kisebb kereskedőtelepek működtek a szerémségi Karlovciban, a Temesközben Lippán, a Drávától északra pedig Székesfehérvárott, Esztergomban, Ráckevén, Tolnán és Szegeden.

Szlavóniában a Drávától délre, Valpó, Eszék és Vukovár környékén jelentős horvát református kisebbség élt. Josip Buturac Katolička Crkva u Slavoniji za turskoga vladanja (1970) című könyvének adatai szerint a török uralom utolsó évtizedeiben Szlavónia és Szerémség mintegy 222 600 lakójának egyharmada volt katolikus, fele muszlim, 13,7%-a ortodox és 5%-a református. Ez a boszniai eredetű és dél felől folyamatosan gyarapodó szlavóniai katolikus népesség lett a hódoltsági katolicizmus „talapzata”. A bosnyák ferencesek magyarországi terjeszkedése a Szerémségben ütközött a leghevesebb ellenállásba, noha a ferencesek lelkipásztori tevékenységének ezen a vidéken nagy hagyományai voltak. Hodinka Antal Tanulmányok a bosnyák-djakovári püspökség történetéből (1898) című tanulmánya szerint a XVI. század utolsó harmadában a Dráva–Száva közének katolikusait három bosnyák ferences kolostor látta el: Pozsega környékét és a Száva-melléket a velikai, Diakóvár és Verőce vidékét a našicei, a Dráva-melléket és a Szerémséget a šarengradi.

Molnár Antal 2000-ben megjelent A belgrádi kápolna-viszály (1612–1643) című tanulmányában kiemelte: a felekezeti küzdelmek és a misszionáriusi térfoglalás mellett számot kell vetni a falusi közösségeknek a vallási hagyományokhoz való ragaszkodásával, ami a XVII. századi missziós beszámolók tanúsága szerint döntő szerepet játszott a katolikus vallás megőrzésében. „A hódoltsági falvak jelentős része – írta Molnár Antal – a pap- és prédikátorhiány miatt a XVI. században egy felekezetek alatti vallásosság szintjére süllyedt, amelyben katolikus és református elemek szépen megfértek egymás mellett, ezek felszámolása komoly gondot okozott a prédikátoroknak és a misszionáriusoknak.” A falvak számára az volt a legfontosabb, hogy megfelelő lelki vezetőt találjanak, ez pedig a bizonytalan felekezeti tudatú közösségek esetében kínálattól függően lehetett katolikus pap, katolikus prédikátor vagy protestáns prédikátor, aki szolgálata idejére, vagy ha elég hatásos volt, azon túl is befolyásolta hívei felekezeti hovatartozását.

Nyitókép: Ferences szerzetes (Wikipédia)