2024. április 20., szombat

Nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia

Heti tizenhét repülőjárat Belgrád és Budapest között

Tegnap óta a nyári menetrend szerint közlekednek az Air Serbia repülőgépei. A nemzeti légitársaság közölte, hogy őszig a világ több mint 80 úti célja felé indulnak gépeik, köztük 20 olyan helyszínre, amely tavaly nem szerepelt menetrendjükben. Nyáron át az Air Serbia sűríti a járatokat Belgrád és Észak-Amerika között; naponta indul repülőgép New Yorkba, május 17-étől pedig közvetlen járatot létesítenek Belgrád és Chicago között.

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

Az új desztinációk felé, pl. Ankarába, Krakkóba, Ohridba, Várnába és Rodoszba hetente négyszer indítanak repülőt, Tel-Aviv, Kairó, Hamburg, Göteborg, Köln és Hanía pedig heti három alkalommal szerepel a menetrendben. A legforgalmasabb útvonal a belgrád–tivati lesz, heti 40 járattal, majd Podgorica, Zürich és Isztambul következik 21 repüléssel, a további sorrend pedig: Bécs (18), Budapest (17), Athén, Lárnaka, Ljubljana, Párizs, Szkopje, Tirana és Zágráb (14), Róma (12), Prága (11), Amszterdam és Milánó (10), Barcelona, Bukarest, London, Szófia (9), Berlin és Szaloniki (8). A nyári hónapokban naponta indul repülő Koppenhágába, Düsseldorfba, Frankfurtba, Szarajevóba és Stockholmba.

„Járataink iránt úti céltól függetlenül nagy az érdeklődés. Hálózatunkban most először szerepelnek közvetlen járatok Lisszabonba, Izmirbe, Korfura és Marseille-be” – közölte Bojan Aranđelović, az Air Serbia járattervezési menedzsere. Úgy véli, hogy az utazóközönség számára örvendetes az is, hogy növelik az Olaszországba, Spanyolországba, Németországba, Törökországba, Görögországba és Észak-Amerikába induló járatok számát, valamint hogy az utasok a nyári idényben Nišből is eljuthatnak repülőn Athénba, Kölnbe, a Frankfurt-Hahn légikikötőbe, Isztambulba, Ljubljanába vagy Tivatba.

A legnépszerűbb európai és nemzetközi központok felé közlekedő közvetlen járatok mellett az Air Serbia a codeshare partnerségnek (a közös üzemeltetésről szóló megállapodásoknak) köszönhetően légi összeköttetést teremt Belgrád, valamint Peking, Sanghaj, Hongkong, Melbourne, Sydney, Szingapúr, Ammán, a Seychelle-szigetek és sok más helyszín között. Az Air Serbia nyári menetrendje október 28-áig érvényes.

Nyitókép: (Fotó: Beta)