2024. március 28., csütörtök

Hadifoglyok önkényes kivégzésével vádol az ENSZ ukránokat és oroszokat

Az ENSZ azzal vádolta meg pénteken, kijevi sajtótájékoztatóján az ukrán és az orosz hadsereget, hogy számos hadifoglyot önkényesen kivégeztek, illetve foglyokat bántalmaztak.

„Mélyen aggaszt bennünket, hogy a harcokon kívül önkényesen kivégeztek huszonöt orosz, illetve tizenöt ukrán hadifoglyot" – jelentette ki Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője.

Matilda Bogner szerint az ENSZ dokumentálta az oroszoknak az ukrán fegyveres erők által történt kivégzését, amelyeket „gyakran közvetlenül azután hajtottak végre, hogy elfogták őket a harcmezőn".

Az ENSZ-nek öt, Kijev által lefolytatott vizsgálatról van tudomása, amelyekben huszonkét áldozat érintett, de „nincs olyan értesülésünk, amely szerint bármilyen eljárás indult volna e bűnök elkövetői ellen" – tette hozzá.

Matilda Bogner hozzátette, hogy „a röviddel a harctéren az orosz katonák által történt elfogásuk után kivégzett tizenöt ukrán katona közül tizenegy esetben a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai voltak az elkövetők.

„Egyes esetekben tisztek hadifoglyokat vertek, és azt mondták nekik, hogy ezt „Bucsáért kapják" – közölte a misszió, a Kijev melletti városra utalva, ahol atrocitások elkövetésével vádolták meg az orosz hadsereget.

„A kihallgatás előtt figyelmeztetésként egy véres fejszét mutattak nekem" – jelentette ki a jelentés által idézett egyik orosz hadifogoly, akit állítása szerint árammal kínoztak meg.

A jelentés bírálta az orosz hadsereg kezén lévő ukrán hadifoglyok által elszenvedett bántalmazásokat – kínzást, az orvosi ellátás esetenként halált okozó megtagadását, nemi erőszakot, az ivóvíz és a táplálék megtagadását.

Az ukrán hadifoglyokat állításuk szerint megkínozták és más módon bántalmazták, hogy így jussanak információkhoz, illetve büntessék őket. Azt mondták, hogy lapáttal ütötték őket, megkéselték, elektromos sokkolásnak tették ki és fojtogatták őket.

Március elején egy feltételezett ukrán hadifogoly orosz katonák általi kivégzését bemutató videó váltott ki megdöbbenést Ukrajnában.

Novemberben a Kreml fejezte ki felháborodását két videó miatt, amelyeken mintegy tíz feltételezett orosz hadifoglyot végeztek ki, akik röviddel azelőtt adták meg magukat az ukrán erőknek.

Nyitókép: postsen.com