2024. április 25., csütörtök
EGY GYAKORLÓ APA NEM MINDENNAPI MINDENNAPJAI

Szöged hírös város…

A februári tavaszi napok egyikén egy jó nagy túra után nagyon megéheztünk, és már előre megbeszéltük, hogy pizzát rendelhetnek a gyerkőcök. Kiválasztották, melyiket akarják, és egy fél órán belül már csöngetett is a futár a gőzölgő pizzával. Alig tudta kioperálni a tasakjából, még szerencse, hogy széles a bejárati ajtó, valóban extra-ultra nagyot választottak a gyerekek, jól kifújta őket a hegyi levegő. Gondoltam, ebből marad vacsorára is, de nagyot tévedtem. Körbefogtuk öten, egy kis dumcsi, egy kis kaja, és pizza sehol. Hanem, az ebéd közben szó esett arról, hogy milyen az a Szeged város, hiszen ott éltem egy ideig az egyetemi tanulmányaim alatt, erre nagyon kíváncsiak voltak. Ahogy meséltem nekik, Kata azzal jött elő, hogy oda bizony el kell menni. Mindjárt fogták a mobilokat, és elkezdték nézni a város fotóit, és percek alatt eljutottak a szállásfoglalásokig, hogy most akciósok is vannak. Innentől azért már átvettük a dolgokat Csillával, és valóban jó ajánlatok voltak, így hát lefoglaltunk egy szállást a központhoz közel, gondoltuk szép az a Szeged, elvisszük a lurkókat.

Úgy is lett, pár hét múlva már suhantunk is Szeged felé, megnéztük a központot, az egyetemi városrészt, a szegedi Dómot, ahol Csilla megjegyezte, hogy bezzeg itt még a templomot is fűtik. A Dóm előtt pedig vásárt tartottak, szebbnél szebb kézműves portéka közül lehetett válogatni, lacipecsenye és forralt bor illata terjengett, és nehéz volt nem észrevenni a tér végén elhelyezett óriáskereket, amely előtt kígyózó sor várakozott. Az óriáskerék 50 méteres magasságba emeli az utasait, az ide-oda billegő kabinokból csodás a kilátás, belátni az egész várost. Már aki szeret 50 méteren billegő kabinban csodálkozni, voltak ugyanis olyanok, akik sikítoztak, amint megindult a buli, aztán az első kör után kiszálltak, alig várták, hogy földet érjenek. Én már himbálóztam pár évvel ezelőtt Pesten egy hasonlóban, úgyhogy ezt az élvezetet ezúttal kihagytam, a gyerkőcök Csillával azonban tekeregtek egyet a keréken. Én addig bekaptam egy finom sült kolbászt.

A szögedi kiruccanásból nem maradhatott el a pancsolás sem, az óriáskerék után következhettek az óriáscsúszdák, ezt nem tudták megunni sehogy sem. Míg a gyerkőcök a csúszdákon tomboltak, a két „öreg” a termálvízben ázott, leginkább a kinti rész tetszett, ahol a hideg ellenére is kellemes volt, a víz felszínén lebegő meleg pára és a friss levegő kombinációja különlegesen élvezetes. Másnap reggel beugrottunk újra a központba, és meglátogattuk azt a helyet, ahol a világ legjobb krumplis pogácsáját készítették az egyetemista éveim alatt, de a réteseik is mennyeiek voltak. És bizony kiderült, hogy még mindig minden olyan fincsi. Jót reggeliztünk, aztán beültünk az autóba, és illa berek, nádak, erek, hazafelé vettük az irányt. A határra érve úgy tűnt jól jártunk, hiszen csak 6 autó volt előttünk, gondoltuk meglesz ez 10 perc alatt. Nem éppen így alakult, mert fél óra múlva még mindig ott rostokoltunk a 6 autó mögött. Aztán szerencsére kipihenhették magukat a határőrök, megjelentek, körbesétálták a várakozó autókat nagy kényelmesen, majd lassan megindultunk. Kicsit több mint egy órás várakozás után végre átjutottunk, és a túrórudik is elfogytak. Az autópályára érve a hátsó ülésen beütött a szieszta, és már csak otthon, a garázs előtt ébredtek fel a kis kalandorok.