2024. április 20., szombat

Budapesten alapít céget a Srbijagas vállalata

Budapesten alapít céget a Srbijagas, jelentette be Dušan Bajatović, a vállalat igazgatója, aki hozzátette, hogy a bolgár kormánynak az az elképzelése, hogy egy, a stratégiai gázvásárlásról szóló regionális együttműködés alakuljon ki, írja az N1.

Bajatović a Pink televízió műsorában elmondta, hogy az egyezményt nem könnyű feladat megvalósítani, ugyanis mindenki a saját érdekeit próbálja megvédeni, de ez az első olyan alkalom, hogy szóba kerül egy effajta együttműködés.

Hozzátette, hogy a hosszú távú szerződések miatt Szerbia gáztöbblettel rendelkezik.

– A polgárok takarékoskodtak, a villamosenergia-ipar jól működik, és nem földgázból, hanem szénből állítunk elő áramot, ezért úgy döntöttünk, hogy azt Törzsudvarnokon tároljuk, ahol a készlet eléri a 750 köbmillimétert – mutatott rá Bajatović.

Mint mondta, a Magyarországon bérelt tározókban is maradtak készletek, a bérleti szerződést pedig meghosszabbították és még egy évre előfizettek.

Nyitókép: N1