2024. április 20., szombat

Felújított egészségház, érkezik az ivóvíz

A doroszlóiak április 5-én ünneplik a falu újratelepítésének 271. évfordulóját. Évente az emlékkeresztnél tartanak alkalmi műsort, és mindig a település egy-egy civil szervezetének, egyesületének vezetője mond köszöntőt.

A nagy múltú, 1938-ban alapított, elsősorban hagyományőrzéssel foglalkozó, de a néptánccsoportok és a fúvószenekar mellett színjátszó és irodalmi csoporttal is büszkélkedő doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület a közelmúltban tartotta tisztújító évi közgyűlését, és új vezetőséget, elnökséget választottak. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően több felújítási és fejlesztésig projektumot sikerült megvalósítani a székházban. Folyamatos az utánpótlás-nevelés, a fiatalok toborzása, az egyesületi tagság bővítése. Ezeket tekintik legfőbb teendőiknek.

A Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület épülete (L. Móger Tímea felvétele)

A Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület épülete (L. Móger Tímea felvétele)

Az 1752-ben újratelepített Doroszlón napjainkban a másik népes és aktív tagságú egyesület az idén 120 éves fennállását ünneplő Önkéntes Tűzoltótestület. Tavaly választottak elnököt, méghozzá a fiatalok köréből: Gellér Eszter az, aki betölti ezt a tisztséget. A jubileumot ünneplő testület számos területen kifejti hathatós tevékenységét. Az elnöknőtől megtudtuk, hogy az elmúlt esztendőben négy tűzesetet sikerült elhárítani, végzik a mezőgazdasági gépek tűzvédelmi ellenőrzését, őrködnek a határ felett aratás idején, továbbá rendszeresen jelen vannak a versenyeken, a különböző jeles napokon, mint a Gyertyaszentelő Boldogasszony vagy Szent Flórián ünnepe.

Együttműködnek a település egyéb civil szervezeteivel, egyesületeivel, a Zombori Tűzoltószövetséggel is. Tavaly a Belügyminisztérium pályázatainak segítségével hiányzó felszereléseket is vásároltak.

A Tűzoltóotthon szomszédságában álló Szent Imre herceg templom is látványosan megújult. Anyaországi és Zombor városi támogatásoknak, illetve a hívek adakozásának segítségével felújították a tornyot és a templom homlokzatát. Ft. Verebélyi Árpád helyi plébános, címzetes prépost elmondta, jelenleg a templombelsőn hajtanak végre felújításokat, szintén adakozási forrásokból.

A felújított Szent Imre herceg plébániatemplom (L. Móger Tímea felvétele)

A felújított Szent Imre herceg plébániatemplom (L. Móger Tímea felvétele)

A Reményik-versben közösségi alappilléreknek mondott templom és iskola kettőse közül, ami Doroszlón a Petőfi Sándor Általános Iskolát illeti, csökkent ugyan a tanulók létszáma, de nem úgy az intézmény vezetőinek és dolgozóinak munkakedve. Klemm Valéria igazgató elmondása szerint néhány évvel ezelőtt kezdték el az iskola nyílászáróinak, ablakainak és ajtóinak cseréjét az épület energiahatékonyságának növelése érdekében. Idén a munkálatok keretében lecserélik a folyosók, vizesblokkok ablakait, az udvar felőli bejárati ajtót, valamint az étkező, konyha és az óvoda régi, fa nyílászáróit. A munkálatok első fázisa lezárult, a régi faajtók helyére új, PVC nyílászárók kerültek. A millió dinár értékű munkálatokat Zombor város támogatta.

Az igazgatónő nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy áprilisban házigazdái lehetnek a Mozdulj! Petőfi! programsorozat keretében zajló, a Petőfi-iskolák találkozója kapcsán meghirdetett tanulmányi verseny döntőjének. Annak idején, 1973-ban Doroszlón ebben az intézményben rendezték meg a Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolák első találkozóját. Áprilisban több száz tanulót lát majd vendégül az intézmény, így értelemszerűen a település is. Az iskola dolgozói és a helyiek szintén lelkesen készülnek a jeles eseményre.

A csaknem húszéves Kuckó Gyermeksarok doroszlói székhelyű, de regionális jellegű civil szervezettel elindult a faluban az óvodásnál fiatalabb gyerekeknek szóló foglalkozások sora, majd ez a tevékenység kiterjedt a további korosztályokra is. Jelenleg a szervezet segíti a helyi Keresztény Magyar Nyugdíjas-egyesület és az Alvég Tekeklub egyes tevékenységeit is.

A DISZ Ifjúsági Szervezet szintén szervez gyerekfoglalkozásokat a karácsony, a farsang és a húsvét ünnepköréhez kapcsolódóan, továbbá természetesen ifjúsági eseményeket, bulikat. Gellér Enikő elnöktől megtudtuk: rendszeresen pályáznak, és ezeknek a támogatásoknak köszönhetően kialakították, felújították a szervezet klubhelyiségét, amelyben a helyi jó szándékú adakozóknak köszönhetően könyvtárat alakítottak ki.

A szervezetek, egyesületek sorában meg kell említeni még a Mosztonga Vadászegyesületet, amely eredményesen működik, a helyi, vadban gazdag természeti környezetnek köszönhetően.

Doroszló lakossága zömmel földműveléssel foglalkozik. Akinek földtulajdona van, továbbá aki vállalkozó szellemű és vállalkozást, céget alapít, az marad helyben és fejleszt. Ez nemcsak a közép- vagy az idősebb korosztályra, hanem a fiatalokra is jellemző a faluban. Családi gazdaságok, mezőgazdasági és gépforgalmazó cégek, autószerelő műhelyek, boltok alapítása és működtetése fűződik helyi vállalkozó kedvű emberek nevéhez.

Pelt Ilona, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke, a helyi közösség tanácsának tagja a doroszlói fejlesztésekkel, tervekkel kapcsolatban hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy megvalósulhatott az egészségház felújítása, továbbá elmondta, több évtizedes problémát oldottak meg azzal, hogy a tavasszal megérkezik a faluba az egészséges ivóvíz. A megvalósult fejlesztések közé sorolható, hogy a temetőnél parkolóhelyeket alakítottak ki, és rendbe tették, újjáépítették a település játszóterét.

A magyar érdekképviseletnek köszönhetően Doroszló is része a falugazdászi és a falugondnoki hálózatnak.

Pilin Endre, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének falugazdásza minden szerdán 9 óra és fél 12 között a helyi közösség helyiségében fogadja a doroszlói gazdákat, termelőket. Minden mezőgazdasággal kapcsolatos üggyel fordulhatnak hozzá, beleértve a most különösen aktuális e-Agrar rendszerbe való csatlakozás módjának kérdését is.

Kocsis Attila falugondnok 2016 óta tevékenykedik a faluban. Jelenleg tizennyolc gondozottja van Doroszlón. A falugondnoki hálózatnak itt is olyan idős egyének vagy házaspárok válhattak gondozottjaivá, akik egyedül élnek, gyermektelenek, vagy családtagjuk nem él a közelükben. A gondnok térítésmentesen elvégzi náluk a férfimunkát, kisebb javításokat, fát vág, füvet nyír, bevásárlásokat és szállítást végez.

A település nagy ívű múltjához, de jelenlegi szellemi vérkeringéséhez is szorosan hozzátartozik a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely. A felújított, illetve fejlesztés alatt álló ottani épületkomplexum nemcsak búcsújáró hely, hanem otthont ad különböző közösségi és magáneseményeknek, ünnepségeknek is. Rendben tartásában a helyiek és a környékbeli hívek is rendszeresen részt vállalnak.

A doroszlóiak április 5-én ünneplik a falu újratelepítésének 271. évfordulóját. Az emlékkeresztnél évente tartanak alkalmi műsort, és mindig a település egy-egy civil szervezetének, egyesületének vezetője mond köszöntőt.

Az elődök iránti tisztelet, a hagyományok, a folytonosság megtartása, továbbá a megújulás készsége jellemzi a doroszlói magyar közösséget. Remélve, hogy a külső körülmények is lehetővé teszik, a helyiek nap mint nap azon munkálkodnak, hogy mindez maradjon így.

Nyitókép: A felújított Szent Imre herceg plébániatemplom (L. Móger Tímea felvétele)