2024. május 8., szerda

Visky András Zentán és Szabadkán

Beszélgetős esteket szervez a Nyári Mozi Színházi Közösség

Mindennek időre van szüksége címmel két beszélgetős esetet szervez a Nyári Mozi Színházi Közösség. A műsor vendége mindkét esetben Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója lesz. Visky András figyelemre méltó költői és színházi munkássága mellett, a budapesti Jelenkor kiadásában tavaly megjelent, Kitelepítés című életrajzi családregénye áll majd a beszélgetések középpontjában.

Az első rendezvény március 31., pénteken lesz 19.00 órától a Zentai Alkotóházban, ahol Visky Andrással Radics Viktória beszélget. A műsor társszervezője a zEtna, a rendezvényre a Beszélgetések a vulkán alatt XXI. évfolyam 356. eseményeként kerül sor.

Másnap, április elsején, 19.30-tól, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Visky András beszélgetőpartnere Góli Kornélia lesz. Az esemény társszervezője ez esetben a KDSZ.

A Kitelepítés egy osztrák–magyar család történetét meséli el a román gulágon. A tartalma szerint: az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik, édesanyját – hét gyermekkel együtt – kitelepítik a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.
A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.
Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra.