2024. március 29., péntek

Esélyesek máris vannak

Május 13-án lesz az idei Eurovíziós Dalfesztivál Liverpoolban

Szerbiában nemrégiben lett megtartva a Beovizija döntője, ahol eldőlt, ki léphet fel az Eurovíziós Dalfesztiválon. Hajszál híján, de a győztes végül Luke Black lett, aki így a Samo mi se spava című dalával képviselheti idén országunkat a dalfesztiválon.

A Beovizijának már csak az elődöntői is izgalmasak voltak. Összesen harminckét dalt hallhattunk, tizenhatot az elsőben, tizenhatot a másodikban, és miután mindkét alkalommal nyolc zeneszám juthatott tovább, így alakult ki a tizenhat döntős dal listája. A Beoviziján több ismert előadó is részt vett, de közülük nem mindenki került be a döntőbe, holott esélyesnek mutatkoztak, ilyen volt Angellina, valamint Tijana Dapčević is, aki 2014-ban már versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor Macedóniát képviselve. Az ismertebb nevek közt volt még a Hurricane, amely együttes már fellépett Szerbia színeiben a megmérettetésen, igaz, akkor másik felállásban, valamint az újvidéki Filip Baloš, a Frajle és a Gift is, akik rendszeresen koncerteznek Vajdaságban.

Luke Black čačaki születésű, de Belgrád és London között ingázik. A Samo mi se spava tulajdonképpen egy electropop dal, különleges látványvilágú produkcióba ágyazva, amelyet Euróvízióra küldeni úgymond rizikós és bevállalós, pont úgy, mint az tavaly Konstrakta esetében volt. Konstrakta produkcióját viszont üdvözölték Európában és a nagyszerű ötödik helyen végzett.

Luke Black (Fotó: https://eurovisionworld.com/)

Luke Black (Fotó: https://eurovisionworld.com/)

A Beoviziján fele-fele arányban szavazott a szakmai zsűri és a közönség, Luke Black győzelme pedig egyáltalán nem volt egyértelmű. Az elődöntők eredményei utólag láttak napvilágot, ebből az derül ki, hogy nem túl sokon múlott a továbbjutása sem. A döntőben a zsűri a legtöbb szavazatot a szerbiai Taylor Swiftnek nevezett Nađa Moj prvi ožiljak na duši című dalának adta, míg a közönség a vranjei hercegnek becézett Princnek, a népies Cvet sa istoka dalért. Luke Black azonban összesítve annyi pontot kapott, amennyi elég volt ahhoz, hogy a lista élére röpítse. A szakmai zsűrinél Luke Black a második lett, pont úgy, mint a közönségnél is, megközelítőleg csupán háromszáz szavazattal lemaradva a vranjei Princtől. Luke Black most egyébként érdekes helyzetbe került, mert Ausztriát az Eurovízión a szerbiai szülőktől származó Teya, azaz Teodora Špirić képviseli, aki már részt vett a Beoviziján is.

Más országok is küldenek úgymond bevállalós dalokat, produkciókat. Horvátország idén is a Dorán választotta ki a győztest. Habár a nagy esélyes a Harmonija Disonance együttes volt, végül csak másodikak lettek, a győztes pedig az ún. szarkasztikus rockot játszó Let 3 a Mama ŠČ! című dallal, amely a zenekar szerint háború ellenes üzenetet közvetít. A volt Jugoszlávia területéről Szerbián és Horvátországon kívül csak Szlovénia vesz még részt az Eurovízión, ők a Joker Out együttest küldik. Bosznia és Hercegovina már évek óta nincs jelen a megmérettetésen, idén pedig Montenegró és Észak-Macedónia is visszalépett.

Szinte minden évben akad olyan ország, amely keményebb zenei vonallal indul. Idén ez Németország lesz. Az egyik legismertebb német együttes ugyebár a Rammstein, amely pazar látványvilágú koncertjeiről is híres. Nem is csoda, hogy a rajongók Európa-szerte szuggerálják, hogy küldje el egyszer már őket Németország az Eurovízióra. Erre idén sem kerül sor, viszont a Lord of The Lost metal zenekar is biztosan mindent megtesz annak érdekében, hogy szavazásra bírja a rockkedvelőket. A Lord of the Lost szólóprojektumként indult 2007-ben, azután fokozatosan zenekarrá bővült, szélesebb körben pedig nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Iron Maiden előzenekara volt a turnéjukon.

Természetesen nem minden ország vállalta azt, hogy úgymond rizikós produkciót küld. Írország válogatójára Johnny Rotten, illetve John Lydon, az egykori hírhedt Sex Pistols punkegyüttes énekese is jelentkezett, a PiL zenekarával, a Hawaii című sajátosan érzelmes dallal, amelyet az Alzheimer-kórral küzdő feleségéhez írt, de nem őt és zenekarát választották ki, hanem a Wild Youth együttest.

A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál Ukrajna győzelmével ért véget, de a háborús helyzet miatt nem ott lesz. A második helyezett Anglia lett Sam Ryder Space Man című dalával, így a versenyt ott tartják meg. Anglia egyébként is több esetben adott helyszínt a dalfesztiválnak, amikor olyan országok nyerték meg, ahol nem lehetett megtartani. Az idei megmérettetés Liverpoolban lesz, május 13-án, ezúttal is két elődöntővel. Esélyesek máris vannak. Magyarország továbbra sem vesz részt a versenyen.

Nyitókép: Luke Black (Fotó: https://eurovisionworld.com/)