2024. április 19., péntek

Sorakoznak a mezőgazdasági titkárság idei pályázatai

Az első kiírásokra a fóliasátras termelők, a méhészek, a fiatal gazdák és az oktatási intézmények kérelmeit várják

Márciusban szinte minden kiírást megjelentet a Tartományi Mezőgazdasági Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság – tudtuk meg Ótott Róbert titkárhelyettestől. Tegnap a fóliasátras termelők részére írtak ki pályázatot, egy nappal azelőtt a méhészek és az oktatási intézmények kiírásait tették közzé, de a fiatal gazdák részére előrelátott támogatásokra is elsők között pályázhatnak a vajdasági termelők.

A 40 évnél fiatalabb gazdák befektetéseire az idén a tervek szerint 200 millió dinárt különített el a mezőgazdasági titkárság. Emellett 90 millió dinárral támogatja a fóliasátras termelőket, akik a termeléshez szükséges eszközök beszerzésére pályázhatnak. A titkárság a befektetések 60 százalékát megtéríti, a fiatal fóliasátras termelők pedig akár 70 százalékos vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek – utalt a titkárság részesedésének magas arányára Ótott Róbert.

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

Hozzátette: csütörtökön megjelentek a méhészek számára előrelátott kiírások is. Az idén ugyanis 30 millió dinárral támogatják a méhcsaládok, kaptárok és a méhészetben használatos eszközök beszerzését. További 5 millió dinárt különítettek el a költségvetésből azokra a befektetésekre, amelyek a vajdasági méhészet versenyképességét növelik. Az említett pályázatok az eszközök felhasználásáig tartanak nyitva, de legkésőbb április 7-éig lehet átadni a kérelmeket – emelte ki a titkárhelyettes, aki pályázásra buzdította a vajdasági magyar gazdákat és intézményeket is.

Az említett időpontig adhatják át ugyanis azok az intézmények is a kérelmeiket, amelyek újító ötleteik megvalósítására pályáznának. A titkárság az idén 20 millió dinárral támogatja azokat a technikai és technológiai fejlesztéseket, amelyek a mezőgazdaság és a falusi gazdálkodás korszerűsítését szolgálják. Emellett megjelent a mezőgazdasági középiskolák és felsőoktatási intézmények részére kiírt pályázat is: az említettek felszerelés beszerzésére pályázhatnak.

Ótott Róbert kiemelte, hogy a titkárság az idén minden eddiginél magasabb költségvetéssel rendelkezik: a jóváhagyott tervek szerint 10 milliárd 280 millió dinárból gazdálkodhatnak a 2023-as évben. Ebből az összegből elsősorban a tavalyi aszályos év következményeit kívánják enyhíteni: az idei évtől olyan projekteket indítanak el, amelyek az erdősítésre helyezik a hangsúlyt. Ez mellett nagy hangsúlyt fektetnek azoknak a projekteknek a támogatására is, amelyek a vízelvezető csatornák kettős rendeltetését szorgalmazzák. Térségünkben ugyanis ma már minden csepp vizet meg kell őriznünk ahhoz, hogy mezőgazdasági termeléssel tudjunk foglalkozni – utalt az új támogatási vonalak szükségességére a titkárhelyettes.

Ugyanakkor elmondta, hogy az új törekvések mellett természetesen megtartják a gazdákat érintő hagyományos pályázati vonalakat is. Nemsokára megjelentetik az öntözőrendszerek kiépítésére és fejlesztésére, illetve a kapcsolható eszközök beszerzésére vonatkozó kiírásokat is. Továbbra is hozzájárulnak a borászok és a pálinkakészítők fejlesztéseihez, segítik a jégvédő hálók beszerzését, az állattartókat is jelentős összeggel támogatják, de az önkormányzatok és a civil szervezetek is pályázhatnak majd – tért ki a közeljövőben megjelenő kiírásokra a titkárhelyettes.

Kiemelte: a termelők, az intézmények és szervezetek előszámlákkal és számlákkal is tudnak pályázni. Az év közepe táján eredményeket hirdetnek, majd az év végéig megvalósított fejlesztésekre megítélt összeget az ősz folyamán ki is fizetik. A titkárság tehát továbbra is biztos partnere és segítője a vajdasági gazdáknak – mondta Ótott Róbert.