2024. március 29., péntek

Trend lett a hanyatlás

Freedom House: Az SZHP erodálta a politikai és a polgári jogokat

Szerbia 16. azon 33 ország listáján, amelyikben a Freedom House kimutatása szerint az utóbbi 10 évben a legnagyobb visszaesés jellemző a politikai jogok és a polgári szabadságjogok tekintetében – az ország az említett időszakban összesen 18 pontot veszített. A Freedom House Szabadság a világban éves jelentésében, amely az idei jubileum alkalmából ezúttal A demokráciáért folytatott küzdelem 50 éve címmel jelent meg, Szerbia a rosszul teljesítő országok táblázatában Afganisztán – rosszabbul teljesített – és Mianmar – jobban teljesített – között foglal helyet. Olyan országok teljesítettek jobban, mint Tádzsikisztán, Banglades, Azerbajdzsán, Gabon, Mozambik, Haiti, Kirgizisztán, míg rosszabbul például Egyiptom, Venezuela, Tanzánia, Magyarország és Törökország.

Szerbia a lehetséges 100 pontból 60-at kapott – egy évvel ezelőtt 62-tőt, míg két évvel korábban 64-et –, ebből 20 a politikai jogok pontszáma – a lehetséges 40-ből –, míg 40 a polgári jogoké – a lehetséges 60-ból. Ezzel Szerbiát továbbra is a részben szabad országok közé sorolják. A térségben egyedül Bosznia-Hercegovina teljesítette rosszabbul – 52 pont –, míg Montenegró és Albánia pontszáma 67, Észak-Macedóniáé 68, Horvátországé 87, Szlovéniáé pedig 95.

Szerbia parlamentáris demokrácia, a versengés elvére támaszkodó többpárti választásokkal, ugyanakkor az elmúlt években a kormányzó Szerb Haladó Párt folyamatosan erodálta a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat, nyomást gyakorolva a független médiára, a politikai ellenzékre és a civil szervezetekre, olvasható a jelentés az országra vonatkozó összegzésében.

Az államfőválasztás kampányával kapcsolatban a média részrehajlását és a közforrásokkal való visszaéléseket emelik ki. Megállapítják, hogy mivel Aleksandar Vučić köztársasági elnökként, államfőjelöltként és pártelnökként is szerepelt a médiában – nem különbséget téve az említett tisztségek között –, maximálisan kisajátította a médiateret. Az összes elnökjelölt számára fenntartott időkeret 74 százalékát tudhatta magáénak. A „kormánypárt indokolatlan kiváltságai” miatt a Freedom House az államfőválasztással és a miniszterelnök a parlamentben történő megválasztásával kapcsolatos szabadság pontszámát az eddigi 3-ról 2-re csökkentette – a maximális pontszám 4.

A parlamenti választás tekintetében kiemelik, hogy a külföldi megfigyelők számos szabálytalanságról számoltak be mind a kampány, mind a választások napjának vonatkozásában, ezek pedig egyenlőtlen feltételeket eredményeztek.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéknek van-e valós esélye arra, hogy növelje támogatottságát, vagy választásokon szerezze meg a hatalmat, megállapítják: „Szerbiában az elmúlt két évtizedben a konkurens pártok békésen vették át egymástól a hatalmat. A politikai rendszert részben továbbra is a versengés elve jellemzi. Ugyanakkor az SZHP különböző taktikákkal méltánytalanul csökkenti az ellenzék esélyeit. E taktikák közé tartozik az előrehozott választások időpontjával való manipuláció, a független intézményekre gyakorolt nyomás, az állami források saját célokra való mozgósítása és a médiatér kisajátítása.

A kormányt folyamatosan bírálták a nagyszabású infrastrukturális projektumok, illetve a közbeszerzési pályázatok átláthatatlansága miatt, mutatnak rá a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatóságával kapcsolatban. Hozzáteszik, a törvényhozás nem kérdezhet érdemben a végrehajtó hatalom tevékenységről, illetve a képviselői kérdések túlnyomó többsége megválaszolatlan marad.