2024. március 28., csütörtök

Irányjelzők

Ma estig látogatható az újvidéki oktatási kiállítás

Tegnap délelőtt megnyitották a 18. Nemzetközi Oktatási Kiállítást az Újvidéki Vásár épületében. A két napos rendezvényen több mint 500 oktatási profilt ismerhetnek meg a látogatók, nem csak szerbiai, hanem szlovén, horvát és a bosznia-hercegovinai oktatási intézmények is bemutatkoznak. A kiállítás az Irányjelzők (Putokazi) nevet viseli, elsősorban azokat az általános és a középiskolás, végzős diákokat is várják akik még nem döntötték el, hogy hol szeretnének tovább tanulni. A középiskolákkal és a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos tudnivalók mellett, a látogatók információt kaphatnak az ösztöndíjpályázatokról is.

A kiállítást Branko Ružić, oktatási miniszter nyitotta meg.

– Ez a zsivaj, amit az Újvidéki Vásár épületében most hallunk, a legnagyobb kincsünk. Hatalmas ez az energia, a tudásvágy fiataljainkban  – emelte ki Ružić.

– Ez a rendezvény az oktatási rendezvények összehangoltságát, és a minisztérium, a tartományi titkárság, az oktatási intézmények együttműködését mutatja. A látogatók itt megtapasztalhatják, hogy az oktatási rendszerünk mennyire sokszínű, inkluzív és elérhető. Emellett egyedi is, mert az iskola előtti intézményektől kezdve, a felsőoktatásig, 8 különböző nyelven zajlik az oktatás Szerbiában –  hangsúlyozta Ružić.

A megnyitón köszöntőbeszédet mondott Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár is.

 – A Nemzetközi Oktatási Kiállítás kiváló lehetőség arra, hogy a diákok szélesebb látókört kapjanak oktatási életútjuk megválasztását illetően, és felismerjék azokat a lehetőségeket, amelyek fontosak lesznek számukra – mondta Szakállas Zsolt.

A kiállításon nemcsak a szerb nyelvű képzésekről kaphatnak információkat a diákok, hanem a nemzeti közösségek nyelvén folyó oktatási lehetőségeket is bemutatják, tehát több olyan intézmény is bemutatkozik, ahol magyar tannyelvű oktatás is zajlik, mint például a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, a Futaki Mezőgazdasági Középiskola és Diákotthon, vagy a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző.

 – Az újvidéki oktatási kiállítás minden alkalommal tartalmaz valamilyen érdekes mozzanatot a számunka – mondta Búzás Brigitta, az MTTK Karrierépítő Központjának tagja. – Az Adáról, Óbecséről, Topolyáról érkező fiatalok legtöbbje már hallott rólunk, és érdeklődnek is, de sok újvidéki és környékbeli rácsodálkozik arra, hogy van egy olyan intézmény az Újvidéki Egyetem keretein belül, amely teljesen magyar nyelvű. Amellett, hogy a diákok megismerik az MTTK programjait, szeretnénk felkelteni az érdeklődésüket a szabadkai továbbtanulás iránt is. Szabadka egy mini egyetemi város, fiatalos és lendületes közösségekkel, így rengeteg nálunk a lehetőség minden téren.

A megnyitón többek között jelen volt Vicsek Annamária, oktatási államtitkár, Zoran Milošević, tartományi felsőoktatási titkár és Dina Vučinić, az újvidéki városi tanács oktatásügyi megbízottja és Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója.

Az oktatási kiállítás mellett az Újvidéki Vásár épületében három másik kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. Az első emeleten tegnap Állásbörzét tartottak, a Könyvvásár és a 26. Art Expo, művészeti kiállítások pedig március 7-én kezdődtek, és 13-ig látogathatóak. A rendezvényekre és a programokra a belépés ingyenes, 10–20 óráig, míg március 10-én, 11-én és 12-én 21 óráig tartanak nyitva.

Nyitókép: Dávid Csilla