2024. március 29., péntek

Énekelt Versek Zentai Fesztiválja – FELHÍVÁS

Petőfi Sándor-emlékévre, valamint a himnusz születésének 200. évfordulójára a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Zenta Önkormányzata közreműködésével, a Mozdulj!Petőfi! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozatához csatlakozva XXVII. alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját május 15-e és 21-e között, amelynek idei díszvendége Móger Tímea költő, újságíró.

A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen:

– ezek közül az egyik Móger Tímea Tájzeneszó vagy Negyven felett című költeménye legyen,

– egy versenyszám Petőfi Sándor szabadon választott költeménye legyen,

– egy pedig a versenyző által választott vers.

A versenyt május 19-én 16 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legkiválóbb képviselőiből álló zsűri előtt rendezzük meg.

A fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.

A verseny fődíjai: 1. díj: 25 000 dinár; 2. díj: 20 000 dinár; 3. díj: 15 000 dinár. Az első díjazott fellépési lehetőséget kap a fesztivál gálaműsorán, amelynek díszvendége a Kaláka együttes.

A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest), Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta–Budapest), Török Máté verséneklő, a Misztrál együttes tagja (Budapest) és Móger Tímea költő, újságíró (Doroszló).

Jelentkezni: április 10-éig lehet. A felhívás megtekinthető a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org, Felhívások menüpont), ahol a versszöveg is megtalálható. Jelentkezési lap itt tölthető ki: https://forms.gle/hqdvCe5pWYf2qo9K8.

Bővebb információ Baráth Hajnal Annánál (hajnal.anna84@gmail.com) kapható.