2024. április 19., péntek

Lépésről lépésre

Néhány héttel ezelőtt három hónapos táncoktatás kezdődött Szenttamáson, az érdeklődők főleg klasszikus táncokat sajátíthatnak el.
Szűcs Róbert táncoktató elmondta, hogy elsősorban fiatalok, de mellettük középkorúak is szép számban jelentkeztek. − A tánctanfolyam az Arany János Magyar Művelődési Egyesület keretein belül indult február 2-án a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnokában.

Elégedettek vagyunk, hogy a felhívás megfelelő visszhangra talált elsősorban a fiataloknál. Az ismerkedést követően már az első napon áttértünk a munkára, az első csoportos tánc a csárdás és a friss csárdás volt, a következő órán páros táncokat, a keringőt, tangót, gyorstangót, a szteppet stb. tanultuk. A terveik szerint a folyamat három hónapig tart és záróvizsgával fejezzük. Egy bál keretében a fiatalok bemutathatják majd azt, amit elsajátították – mondta a szenttamási táncoktató.

Szűcs Róbert elégedett a csoportokkal, fegyelmezettek, mindenki törekszik elsajátítani a klasszikus táncokat, jó ütemben haladnak. Hozzátette, még mindig lehet jelentkezni, főleg fiúkra lenne szükség, mert a lányok többen vannak, ezért amikor két lány táncol, nehezebb a lépések elsajátítása.

A szenttamási Szabó Bernadetta most fejezi az egyetemi tanulmányait, a tanulás mellett egy virágüzletben dolgozik, a munkaidő 19 óráig tart, onnan jár a táncoktatásra.
− Jól haladunk, a kóló kicsit nehéz, de a többit megtanultam, már csak gyakorolni kell. Elégedett vagyok a tanfolyammal, rendszeresek a próbák, mindent alaposan elmagyaráznak, csak oda kell figyelni.

Móricz Ádámmal is beszélgettünk: − Lakodalmakban, bálokon, rendezvényeken stb. szeretnék táncolni. A fiatalok többsége nem jár ilyen helyekre, de a mi társaságunk jár. Apu és anyu megmutatott néhány lépést, táncoltam párszor csárdást és tangót, de amit most tanulunk, ez az igazi. Erre szükség van, mert ha például lakodalomban egy lány felkér táncolni, és nem tudsz, akkor az nagy szégyen – mutatott rá Móricz Ádám.

Nyitókép: Nagy a figyelem és a fegyelem a szenttamási tánctanfolyamon (Paraczky László felvétele)