Tíz év a sportág élvonalában

Közvetlenül játékoskarrierjének lezárása után, 2013-ban megkapta a Szeged férfi kézilabdacsapatának másodedzői feladatkörét Marko Krivokapić, aki az eltelt tíz év során mindvégig Juan Carlos Pastor munkáját segítette a rendszeres BL-résztvevő alakulatnál, amely az utóbbi időben a hazai rivális Veszprémet is egyre sűrűbben győzte le a magyar bajnokságért és a kupáért. A szakmai vezetőség az idei szezon végén elköszön a klubtól, a zentai szakemberrel erről és a nemrég véget ért férfi világbajnokságról is beszélgettünk.

Amióta a Szegednél vagy, a csapat minden évben szerepelt a Bajnokok Ligájában, de sohasem kezdett még olyan rosszul, mint az idei szezonban, amikor az ötödik mérkőzésig kellett várni az első győzelemre. Volt különösebb oka ennek a visszaesésnek, vagy a formaingadozás természetes folyamatának tartod?

– A sportnak ugyanúgy részei a mélypontok, mint a csúcspontok, de persze igaz, hogy a tízéves ittlétünk során ilyen még nem történt velünk. Tudtuk, hogy nehéz sorsolást kaptunk, de a rossz kezdés után a csapat is elveszítette az önbizalmát. Gyengébb időszakaink viszont máskor is voltak, így a tapasztalat azt mondja, hogy a szezon végén mindezek ellenére ki lehet ebből hozni még valami jó eredményt. A célokat továbbra is el lehet érni, csak a nehezebb utat kell hozzá bejárni.

Az a bizonyos cél, a legjobb négy közé jutás azonban mindmáig nem jött össze. Bár valószínűleg idén is ott lesztek a kieséses szakaszban, nem számítotok esélyesnek. Mennyire maradt benned emiatt hiányérzet?

– A csapat helyzetét ismerve ez sohasem volt igazán reális. A BL-ben több csapat sokkal előrébb áll a költségvetés és a játékosállomány terén. Amikor megérkeztünk Szegedre, eleinte az volt a célunk, hogy stabilitást hozzunk, és ezt szerintem elég jól sikerült megvalósítanunk. Eljutottunk arra a szintre, hogy a Veszprémmel versenyben vagyunk az összes magyar trófeáért. Ez a cél tehát teljesült, és csak a final four az egyetlen, ami nem.

Az őszi gyenge forma után a rajongók látványosan elfordultak a csapattól, ami a hazai mérkőzések látogatottságán jól látszott. Volt köze ennek a rossz szezonkezdetnek ahhoz, hogy egy évvel a szerződésetek lejárta előtt befejezitek a munkát a csapatnál?

– Lehet, hogy igen, de szerintem ennek így kellett történnie. Normális folyamat, hogy ha a csapat jól teljesít, akkor minden szép és rózsaszín, de gyengébb eredmények esetén a szurkoló is megbántva érzi magát. Szerintem mi is elkényeztettük a szurkolókat azzal, hogy rendszeresen jól teljesítettünk. A különválás pedig tényleg pontosan úgy történt, ahogy a klub erről tájékoztatást adott. Közös megbeszéléssel szakítottuk meg a 2024-ig szóló szerződésünket. Mi is az edzői oldalról úgy éreztük, hogy így lesz a legjobb a csapat számára. A kapcsolatok tehát nem romlottak meg, a hozzáállásunkat nem változtatta meg a döntés, továbbra is azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb formában zárjuk az idényt.

Juan Carlos Pastor hírhedt arról, hogy gyakran indulatosan kommunikál a játékosaival, ami a mérkőzések során jól látható. Voltak esetleg, akiknek ez nem tetszett, vagy rombolónak tartották ezt a vezetési szemléletet a csapategységre nézve?

– Annyit tudok mondani, hogy a tíz év alatt semmit nem változott a hozzáállása, már az érkezésekor is ugyanígy kommunikált a játékosokkal. Lehet, hogy igaz az, ami nézőként látható volt, de ha ezzel lett volna gond, akkor az megmutatkozott volna a csapat teljesítményén, vagy mi távoztunk volna korábban. Nekem nem ez a stílusom, és nem is tudok róla véleményt formálni, elvégre Pastor nekem is a főnököm. A játékosokkal nem beszéltünk a távozásunk tényéről, de nem látok változást a csapaton a bejelentés óta.

A hírek szerint Talant Dujsebajev a legesélyesebb arra, hogy a Szeged új vezetőedzője legyen. A ti utatok merre vezet tovább? Csöngött-e a telefonod a bejelentés másnapján?

– Nem beszéltünk a mesterrel a közös folytatásról, de szerintem külön utakon fogunk járni. Biztos vagyok benne, hogy ő a továbbiakban is kézilabdával fog foglalkozni, én viszont most meg akarom várni, mit hoz az élet. Jelenleg a család elsőbbséget élvez számomra a munkával szemben, ami sokáig nem így volt, hiszen a rendszeres utazások miatt bőröndből éltem. Most viszont vettem egy gyümölcsöst Zentán, így azzal is több időm lesz foglalkozni. Emellett megvárom, hogy eldőljön, hol fog a továbbiakban kézilabdázni a fiam, mielőtt én magam döntést hoznék. Luka 21 éves, a Szeged juniorcsapatában első számú, a felnőttcsapatban harmadik számú kapus. A lányom Budapesten tanul, ő is szeretett volna kézilabdázni, de neki nem engedtem, mert a nők számára ez egy rendkívül sérülésveszélyes sport.

Kaptál ajánlatokat más csapatoktól akár vezetőedzői posztra?

– Kaptam hívást, de azt csak megkeresésnek nevezném, nem ajánlatnak. Tudom, hogy nagyon sok edző van a piacon, aki jelenleg szabad, így nehéz munkát találni ebben a szakmában. Szerintem kellően felkészült lennék egy vezetőedzői poszt betöltésére is, de nincsenek nagy elvárásaim, mert akkor a csalódás is nagy lenne, ha végül nem jön össze. A szegedi munkát sem kerestem, hanem az talált meg engem. Végül tíz évig a világ legjobb csapatainak egyikénél dolgoztam, így szakmai szempontból nem lehet hiányérzetem.

Januárban volt a férfi világbajnokság, ami neked kevesebb munkát jelentett. Szakmai szemmel, de kívülállóként milyen volt követni a vb-t?

– Nem tetszett ez a 32 csapatos lebonyolítás. A rengeteg csapat miatt szerintem jelentősen gyengült a játék minősége, és nem sok érdemlegeset lehetett látni a negyeddöntőkig. Megítélésem szerint kevés olyan meccs volt, amit lehetett elemezni vagy akár csak élvezni. Nem fog jót tenni a kézilabdának, ha a középdöntőben azt kell néznünk, ahogy az amerikaiak a belgákkal játszanak. Persze minden sportnak érdeke, hogy az USA is résztvevője legyen a mezőnynek, és önmagában az a cél, hogy szélesebb közönséghez is eljuttassuk a kézilabdát, rendben van, de ez egyelőre a minőség kárára megy.

Emellett talán túl sok mérkőzést is játszanak a csapatok? A Szeged játékosa, Bodó Richárd nyilatkozta azt a dánok elleni 40:23-as vereség után, hogy még a mezőny erősebbik feléhez tartozó magyar válogatott sincs hozzászokva ekkora terheléshez, hiszen sorozatban kilenc mérkőzésen kell helytállniuk. De még a legkorábban végző együttesek is hatszor léptek pályára tizenegy nap alatt.

– Korábbi játékosként azt gondolom, hogy aki a válogatott tagja, az pontosan tudja, hogy mikor és milyen terhelés vár rá a szezonban, erre pedig fel kell tudnia készülni. Egyértelmű, hogy mindenki fáradt, senki sem fogja frissen befejezni a vb-t, de szerintem ilyet nem szabadna mondania egy olyan játékosnak, aki azért van ott a válogatottban, mert az ország egyik legjobbjának számít.

A Szegednek tizenkét játékosa vett részt a vb-n hat különböző válogatottban, és egyikük éremmel térhetett vissza, hiszen Imanol Garciandia tagja volt a bronzérmes spanyol keretnek. Milyen szemmel nézed ilyenkor a csapatotok tagjait?

– Talán csak a spanyol válogatott játéka hasonlít a miénkhez, és mivel annyira más rendszerben, más felállásban, más szinten zajlik a játék, nekünk nehéz is a csapatunkra vonatkozóan elemezni a látottakat. A szegediek közül mindenki tisztességesen helytállt, a kulcsfontosságú rész viszont éppen az, hogy csak egyikük szerzett érmet. Ugyanis ez az egyik fő oka annak, hogy a Szeged miért nem jut el a final fourba a BL-ben: nekünk nincsenek olyan játékosaink, akik megnyerik a világbajnokságot.

Hogy tetszett összességében a magyar válogatott teljesítménye? A negyeddöntőbe jutást elérték, de a torna során jegyzett több súlyos vereségük beárnyékolja-e ezt az eredményt?

– A legfontosabb, hogy amiért kiutaztak a világbajnokságra, azt teljesítették, hiszen megvan az olimpiai kvalifikációs szereplés. Hogy milyen eredmények születtek, az már mélyebb elemzéseket igényel. Szerintem arra kell koncentrálniuk, hogy fejlesszék a játékukat először az Európa-bajnokságra, majd az olimpiai selejtezőre fókuszálva.

Szerbia csak két kisebb különbségű vereséget szenvedett el rangos ellenfelekkel szemben, a matek mégis úgy hozta, hogy nekik ez nem jelentett továbbjutást. Jobban megérdemelték volna, mint a magyarok?

– Úgy látom, hogy amióta Toni Gerona megérkezett a szövetségi kapitányi posztra, Szerbia kicsi, de határozott lépésekkel halad előre. Ennek a csapatnak, ahogy mondják, megvan az eleje és a hátulja is, sikerült a mester elképzelései szerint összeválogatni a játékosokat. Az elvárások ugyan nagyobbak, mint amit a mostani eredmény tükröz, de szerintem ezzel a szakemberrel el lehet jutni egy komoly szintig. Ha hosszú távon együttműködnek, meglesz az eredménye.

Ha a torna eleje laposabb is volt, a végjáték színvonalára aligha lehetett panasz.

– Nagyon jó játékot hozott a döntő és az elődöntők is. Nekem a svédek kézilabdája tetszett a legjobban, néhány mérkőzésüket a helyszínről nézhettem. Rájuk tippeltem végső győztesként, de a legjobb játékosuk, Jim Gottfridsson az utolsó mérkőzések előtt lesérült. A franciák az elődöntőben szintén brutális erőt képviseltek, de a dánok még hozzájuk képest is egy magasabb szinten járnak. Látszik, hogy mennyire összetart a csapat, és mennyire tele vannak önbizalommal, de másképpen nem is lehetne zsinórban három világbajnokságot megnyerni. Nagyon tudatosan építik be a fiatal játékosokat is, mint Pytlick vagy Gidsel, és láthattuk, hogy immár ők vitték előre a válogatottat. Élmény volt nézni, hogy milyen jó csapatok vannak a világon!