2024. április 16., kedd
FEBRUÁRI FILMBEMUTATÓK

Filmes díjkiosztók előtti tobzódás

Az év második, egyben legrövidebb hónapja elsősorban az Oscar-díjátadó ünnepség miatt érdekes a filmes álmok kitermelői számára. Ilyenkor mindenki azon izgul, hogy alkotásait jelölik-e a hiúság idei filmes vásárján. Ennek ellenére a következő filmeket tekinthetjük meg a filmszínházakban.

Rögtön a hónap második napján kezdik el vetíteni a borzongás nagymesterének számító M. Night Shyamalan Rettegés a kunyhóban (Knock at the Cabin) című filmjét. A történet főhőse egy kislány, aki a szüleivel egy elhagyatott kunyhóban vakációzna, négy fegyveres idegen azonban túszul ejti őket, és azt követelik a családtól, hogy hozzanak meg egy képtelen döntést az apokalipszis elkerülésének érdekében. A család a külvilággal szinte nem tud kommunikálni, így kell eldönteniük, mit hisznek el, és mit nem, mielőtt mindennek vége.

Ugyanezen a napon kerül a filmszínházakba Asterix és Obelix legfrissebb, A középső birodalom (Astérix&Obélix: L'Empire du Milieu) címet viselő kalandja, amelyben a két gall hős a börtönbe vetett kínai királyné kiszabadítására és az ország megmentésére törekszik. Ám miközben útra kelnek a távoli országba, egy másik nehézséggel is meg kell birkózniuk: Cézár szintén a trónra áhítozik, és az új hódítás reményében ő is a Középső Birodalom felé veszi az irányt.

Február 9-én kezdik el vetíteni a mozik Steven Soderbergh Magic Mike utolsó tánca (Magic Mike's Last Dance) című filmjét Nancy CarrollSalma Hayek és Channing Tatum főszereplésével. Magic Mike (Channing Tatum) szünetet tart, és nem vetkőzik többet. Nagy tervei voltak, de azokkal csődbe ment, úgyhogy jobb híján koktélokat kever. Egy unatkozó milliomosnő (Salma Hayek) azonban leszerződteti, és Londonba csábítja, hogy az ő színházában hozza össze Magic Mike pályájának legnagyobb showműsorát.

Marvel Moziverzum rajongói minden bizonnyal tűkön ülve várják a február 17-én érkező A Hangya és a Darázs: Kvantumánia (Ant-Man and the Wasp: Quantumania) című sci-fi képregényfilmet, amellyel egyben a moziverzum ötödik fázisa is kezdetét veszi. Hangya és Darázs családjaikkal együtt a Kvantumvilágban találják magukat, ahol különös lényekkel találkoznak, és olyan felfedezőútra indulnak, aminek során rájönnek, hogy amit lehetségesnek hittek, az eltörpül a valóság mellett.

A magyarországi mozik ugyanezen a napon mutatják be Szűcs Dóra rendezésében és Sütő AndrásKoltai-Nagy BalázsNari NguyenBerta Annamária és Hámi Juhász Jázmin főszereplésével Az almafa virága című játékfilmet.

A napjaink Budapestjén játszódó történetben egy fiatal vietnami lány a felnőtté válás küszöbén áll, ám nincs kibékülve azzal a jövővel, amelyet a családi hagyományok jelöltek ki számára. Magyarországra utazik, hogy kiderítse, mi történt annak idején a nagymamájával, amiről az asszony a mai napig nem hajlandó beszélni. A lány titkon reméli, hogy a családi rejtély megfejtése a saját bizonytalanságait is segít megoldani. A Duna-parton találkozik egy fiúval, aki viszont az első pillanattól biztos benne, hogy a lány élete szerelme. Eközben a ’70-es évekbeli történetszálban egy vietnami diáklány és egy fiatalember, az évfolyam sármőre ütközik egymásba az Agrártudományi Egyetem folyosóján. Egyre komolyabbá váló kapcsolatukat azonban éberen figyeli a felügyelőtiszt: az ő feladata biztosítani, hogy a Vietnamból érkezett ösztöndíjasok még véletlenül se akarjanak Magyarországon maradni, hanem diplomásként hazatérve dolgozzanak az országukért. Az összefonódó szerelmi történeteket követve Az almafa virága felidézi a ’70-es évek Budapestjének különleges hangulatát, és elrepít az akkori, illetve a mai Vietnamba is.

Február 23-án érkezik a mozikba a Kokainmedve (Cocaine Bear) vígjáték/thriller Alden EhrenreichKristofer Hivju, Ray Liotta, Margo Martindale és Keri Russell főszereplésével. 1985-ben egy drogfutárnak lezuhant a repülője, és az eltűnt kokaint megette egy fekete medve. Ez az igaz történet ihlette ezt a vad thrillert, melyben egy zsarukból, bűnözőkből, turistákból és tinédzserekből álló csoport gyűlik össze egy georgiai erdőben, ahol egy 230 kilós csúcsragadozó bődületes mennyiségű kokaint kebelezett be, és bekokózva tombolni kezd, mert még több port – és vért – kíván.