2024. március 29., péntek

Petőfi költészete átütő erejű

Tordán csütörtökön elindult a Mozdulj! Petőfi! rendezvénysorozat

Csütörtökön este a XXI. Tordai Művelődési Napok keretein belül kezdetét vette egy rendezvénysorozat, mely a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándor előtt tiszteleg.

Korábban a Mozdulj! Petőfi! programsorozat keretében a VM4K pályázati felhívást küldött Vajdaság minden olyan egyesületének, amely Petőfi nevét viseli, vagy Petőfi szellemiségét őrzi.

Az idén 75 éves fennállását ünneplő tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület egyike volt azoknak az egyesületeknek, amelyik sikeres pályázatot nyújtott be a felhívásra, és ennek köszönhetően gazdag kulturális programokat valósítanak majd meg, amelyek között lesznek megemlékezések, kézműves foglalkozások, mesélte Sári Enikő, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület művészeti vezetője.

– A sikeres pályázat után úgy döntöttünk, hogy a XXI. Tordai Művelődési Napok keretében Petőfi-esteket fogunk szervezni, a rendezvény a mai napon veszi kezdetét. Szombaton kézműveskedni fogunk a gyermekekkel, a rendezvénysorozat záróestjére készülünk majd kokárdákkal, zászlókkal. Február végén lesz egy tiszaalpári estünk, amelyen a testvértelepülésünk művelődési egyesülete mutatkozik be Szabadságharc, Petőfi címmel, valamint a záróműsorunk programját is ugyanez a mottó hatja majd át – hallottuk Sári Enikőtől.

– A mai közönségnek egy Petőfi-esttel kedveskednénk, hiszen a költő születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük az idén. A fellépőnk egy csókai pedagógus, néprajzkutató, költő-író, és a tordaiak számára nem ismeretlen, többször lépett már fel itt, a helyiek úgy ismerik, mint aki különböző verseket zenésít meg – mondta Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke.
Kónya Sándor megzenésített Petőfi-versekkel lépett a színpadra. A repertoárjával először egy magyar költészet napi fellépésén mutatkozott be, középiskolások előtt.

– Amikor összeállítottam ezt a főleg magyar nótákból és népdalokból álló műsort, féltem, mert nem tudtam, hogy hogyan fogadják a fiatalok. De az első est után megnyugodtam, ugyanis Petőfi költészete átütő erejű. A repertoár egy része a gyermekkoromhoz köthető, akkoriban ismertem meg őket. Szándékosan kutattam az Arany János által megzenésített vers után, és mivel népdalokat is gyűjtök, így akadtam rá a népdalos változatokra is, és innen ismerem mások gyűjtéseit is – mesélte a fellépő.

Az est során olyan dallamok csendültek fel, mint a Rózsabokor a domboldalon, A virágnak megtiltani nem lehet, Befordultam a konyhára, Ereszkedik le a felhő, Szerelem, szerelem, Zöld leveles, fehér virágos akácfa, A távolból, Fürdik a holdvilág az ég tengerében, Hírös város haza fődön Kecskemét, Alku, Éj van, Fa leszek, ha fának vagyok virága és a Tíz pár csókot egyvégbül.

Nyitókép: Kónya Sándor fellépés közben (Vidács Hajnalka felvétele)