Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Réel Chocolate, a csokoládé- és fagylaltkülönlegességeiről ismert zentai vállalkozás. Lengyel István tulajdonos és vezérigazgató, aki feleségével,...
Zenta
Első alkalommal érkeztek diákok az Erasmus programon keresztül a Zentai Közkórházba. Jelenleg hat budapesti diák, három mentőápoló és három gyógymasszőr végzi szakmai gyakorlatát az intézményben.
Zentán, ebben a békés Tisza menti városban a nyár mindenekelőtt a tiszavirágzásról és ennek az eseménynek a jegyében évente megrendezésre kerülő kétnapos népünnepélyről, a Tiszavirág Fesztiválról s...
Megérkezett a nyár, egyre többen döntenek úgy, hogy a szabad délutánokat és hétvégéket a vízparton töltik. Legyen ez medence vagy természetes víz, szülőként nem kérdés, hogy elsősorban arra töreksz...
A zentai Kiszsinagógában hétfő este nyitották meg a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium elsős, másodikos és harmadikos képzőművészet szakos diákjainak tanévzáró kiállítását.
Csütörtök este a Pro Scientia Naturae Alapítvány székházában tartották meg a programozóiskola zentai tagozatának tanévzáróját, amelyen az idei képzésekre járó gyermekek mutatták be az általuk elkés...