2024. március 29., péntek

Téli hónapokban tomboló tavasz

Az utóbbi években mindenki tapasztalhatta az időjárás megváltozását, a tavaszt ugyan hivatalosan nyár követi és az őszt tél, azonban ez a gyakorlatban már alig észlelhető. A téli kabát sok esetben nem kerül elő a szekrényből decemberben, mivel a hőmérséklet az elmúlt években bőven fagypont feletti volt, amit leginkább napsütés kísért. A karácsonyi dallamokat és a fadíszítést szintén tavaszi időjárás kíséri, ami nem a legidillibb hangulat az év ezen szakában. A természetben uralkodó rendszer és körforgás felborulni látszik, pedig a természet önnön korforgása sok esetben gyógyír volt sok mindenre. Részletesen elemezhetnénk az ember okozta problémákat ebben a hosszú ideje tartó rendszerben, de az egy másik téma lenne. Sokkal inkább foglalkoztat maga a következmény, ami adott esetben az időjárás és annak különböző hatásai.

Az elmúlt éveinket a Covid-járvány okozta veszteségek és félelmek árnyékolták, mindenki a világjárvány utáni időszakot várta, és most, hogy elérkezett, mégsem tapasztalunk különösebb változást, betegségek sora tombol, most éppen influenza, RSV-fertőzés vagy más. Ami kicsit sem meglepő, hiszen meleg és nyirkos telünk van, így a vírusok és baktériumok még gyorsabban szaporodhatnak és terjedhetnek. Ami az egészségünket illeti, nem sok pozitív hatást tapasztalhatunk, hiszen kígyózó sorok állnak a gyógyszertárak és az orvosi rendelők előtt. Hol az egyik kedves kolléga köhög, hol a másik van megfázva. Épp úgy, ahogy az óvodákban és az iskolákban, a gyermekek körében is mindig van valami aktuális vírus, ami otthon marasztalja őket néhány napra.

(Illusztráció – Pixabay.com)

(Illusztráció – Pixabay.com)

Sokan már január elején felfedezhettük a nyíló hóvirágot a kertben, ami ugye a tavasz hírnökeként ismert, és normál esetben legkorábban csak márciusban bújik elő a hideg tél után. Ahogyan oly sok minden a természetben, az állatok is ösztönösen készülnek a télre, van, amelyik vastagabb bundával, van, amelyik téli álomba szenderülve, vagy melegebb éghajlatra költözve, de kivétel nélkül mindegyik tudja, hogy télen hideg, nyáron pedig meleg az időjárás. Ez a felborult rendszer őket is roppant megzavarja, hiszen téli hónapokban tombol a tavasz!

A mezőgazdaság szintén érzékeny téma, az elmúlt évek nagyon sokoldalú termést produkáltak. Volt olyan év, amely a kukoricának különösképp kedvezett, és volt olyan is, amikor a szárazság következtében nem volt mit betakarítani a földekről. Ez a szélsőséges és szeszélyes ingadozás már önmagában megviseli a szántóföldi növényeket, nem mellesleg az ebből megélő gazdákat is. A kalászosok esetében elengedhetetlen a téli hótakaró és a huzamosabb ideig tartó lehűlés, hiszen ezen folyamatok azok, amelyek természetes úton mindenféle beavatkozás nélkül gyérítik a kórokozókat. Korai lenne még az idei évi termés minőségét és mennyiségét illetően jóslatokba bocsátkozni, azonban a magas hőmérséklet következményei már most láthatóak a szántóföldeken. Különböző megbetegedések jelentkeztek a kalászosokon, amik egyértelműen a meleg és nyirkos időben túlszaporodó kórokozók jelei.

Nem véletlen a természet körforgása, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, hiszen minden évszaknak megvan a maga feladata. Ebből sokszor mi talán csak annyit érzékelünk, hogy télen nem szeretünk fázni, nyáron pedig túl melegünk van, azonban sokkal többről szól ez a körforgás, mint sem egy téli kabátról vagy egy nyári kis ruháról. Az ember természetébe kódolva van az önös érdek, sok esetben fontosabbnak tartjuk a saját kényelmünket, mint az élet rendjét. Így jött létre a légkondi, a műhó és sok minden más, mert ma már olyan világban élünk, amikor, ha valami nem adatik meg, azt megcsináljuk saját magunknak. Ez azonban pontosan oda vezet, ahol jelenleg tartunk: a természet, a bolygó és az időjárás felborulásához. Ezek talán csak az első jelei egy olyan mértékű problémának, amivel, ha nekünk talán még nem is, de gyermekeinknek, unokáinknak biztosan szembe kell majd nézniük.