2023. január 28., szombat

A szemét nem ismer határokat

Az árvizekről szóló jelentések mellett arról is szólnak a hazai és a külföldi tudósítások, hogy hatalmas szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, de Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban is. A szemét a jelek szerint „integráló hatással bír”, hiszen nem ismer határokat. Egyben azt is jelzi mindez, hogy a térség országaiban van még bőven tennivaló a hulladékkezelés, a környezetvédelem területén. Az áradások felszínre hozták a problémákat, illetve azt az elképesztő mennyiségű szemetet, amely rendszeresen a folyókban vagy a folyók menti illegális hulladéklerakókban landol. Bejárták a világot a képek, melyeken jól látható, hogy egy-egy térségbeli folyó hatalmas „úszó szemétteleppé” változott.

A hulladék kezelése egyidős a civilizációval. Amióta értelmes ember él a bolygón, folyamatosan hulladékot is termel. Egészen az újabb korig azonban ez a hulladék gyorsan lebomló természetes anyagokból állt. Ha nem is volt teljesen hatástalan a környezet szempontjából, olyan gondokat mégsem okozott, mint az újabb korban. A folyamat a mesterséges anyagok, műanyagok megjelenésével vált „kórossá”. A szemét kérdése, mint komoly probléma, a civilizáció fejlődésével vált rendszerszintűvé, majd a tömegtermelés nyomán igazán égetővé. A hulladékgazdálkodás fogalmát is a hulladék kezelésének egyre bonyolultabbá váló logisztikája, valamint az emberiség történetében példátlan mértékű szeméttermelés hívta életre. A hulladéktermelés korunkban vált „krónikussá”, és ha már orvosi hasonlattal élünk, itt is, mint a betegségek esetében, a megelőzésre kellene fektetni a hangsúlyt. A prevenció mellett természetesen az újrahasznosításra, az energetikai hasznosításra, illetve az ártalmatlanításra is jobban oda kellene figyelni a jövőben.

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

A hulladékgazdálkodás folyamata több lehetőséget is kínál a hasznosításra, illetve a környezet védelmére a túlzottan sok szeméttől. A legjobb módszer azonban, ha a hulladékot eleve létre sem hozzuk. Arra kellene törekedni, hogy egy-egy termék gyártása során ne keletkezzen felesleges hulladék. Mivel a reklámok által a most élő nemzedékek úgy nevelődtek, hogy az egyszerhasználatos dolgok használata a menő, így is viselkedünk. Néhány korty ital, pár falat étel és hasonló „csekélységek” csomagolása aztán évekig csúfítja, szennyezi környezetünket. Ha nem tesszük annyira tönkre az élőhelyünket, hogy az valóban élhetetlenné váljon, akkor egyszer a jövőben élő utódaink „nonszenszként” tekintenek majd arra, amit most művelünk. A nonszensz magyar megfelelője a képtelenség, értelmetlenség, ostobaság. Mindhárom jelző találó arra, amit kollektíven most művelünk. De ilyen jelzővel illethető például az a valós eset is, hogy miután betiltották a műanyag szívószálak használatát (valahol), a környezetbarátként reklámozott papír szívószálat műanyag zacskóban árulják.

ÚJRA ÉS ÚJRA, VAGY CSAK ÚJRA?

A szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás olyan fogalmak, melyekkel gyakran találkozunk. Pozitív a kicsengésük, és első hallásra valóban „jó ügynek” is tekinthető. Csakhogy a dolgok általában nem olyan egyszerűek, mint azt első hallásra hinni lehet. Ha elolvassuk a tudományos körök véleményeit, kiderül, hogy például a műanyaghulladékkal az a legnagyobb probléma, hogy valójában nem minden műanyagot lehet újrahasznosítani. A műanyagok kémiai szerkezetüket tekintve sokfélék. Emellett számos – az újrahasznosítást megnehezítő – adalékanyagot tartalmaznak, például stabilizátorokat, színezőanyagokat. Ez már bonyolítja a dolgot, hiszen emiatt a vegyes műanyaghulladék egyben nem újrahasznosítható. Költségessé teszi az újrahasznosítás folyamatát az, hogy még a szelektíven gyűjtött műanyagot is általában újra szét kell válogatni, de a megfelelő tisztítás is elengedhetetlen. Emiatt az újrahasznosított műanyag drágább, mint az új. Sok esetben pedig minőségileg is elmarad tőle. De talán még nagyobb problémát jelent, hogy a műanyagot mégsem lehet a végtelenségig újrahasznosítani. Az újabbnál újabb hasznosítási ciklusok során a polimerek fokozatosan eltöredeznek, az anyag minősége annyira leromlik, hogy végül már nem ismételhető meg a folyamat. Fontos hangsúlyozni, hogy mindez nem azt jelenti, hogy az újrahasznosításnak semmi értelme. Nem árt azonban tisztában lennünk a korlátaival. Az ilyen nézőpontból is az látszik, legjobb, ha a hulladékot meg sem termeljük. Sokan abban látják a megoldást, ha a műanyag csomagolást papírral váltanánk fel. A papír a környezetkémikusok szerint önmagában valóban sokkal fenntarthatóbb alapanyagnak számít, hiszen a „szűz” papír gyorsan lebomlik. Tudni kell azonban, hogy ahhoz, hogy az úgynevezett „tetrapak”, vagy például a papírpohár ne ázzon át, ne engedje át néhány perc után a benne lévő folyadékot, mégis szükség van némi műanyagra. Általában polietilént vagy politejsavat alkalmaznak „borításként”. Ezekkel pedig az a gond, hogy előbbi nem lebomló, a politejsav pedig csak körülményesen és drágán hasznosítható újra.