2024. április 20., szombat

Gyermekfoglalkozások ezen a héten is

Az Újvidéki BiG Gyermek Téliségek elnevezésű rendezvényegyüttes elérkezett a harmadik, egyben utolsó hetéhez, amelynek során ismét számos, érdekes programmal várják a legkisebbeket január 9-e és 13-a között.

A mai programokat is a város több helyszínén rendezik meg. A Vajdasági Múzeumban 10 és 12 óra között tartják meg az Amikor a hópelyhek hullanak, a gyermekek örülnek című előadást, amelyen az ünnepekkel kapcsolatos dalocskákat is megtanulhatnak az öt és tizenegy év közti gyermekek.

A részvételi szándékot a 021/525 059-es telefonszámon lehet jelezni. Szintén a mai napon a Ručnov Tudásházban (Ilija Ognjanović 5.) 11 és 13 óra között várják a 12 és 15 év közti gyerekeket a Nyom a papíron című műhelymunkára, ahol a fogalmazás fortélyait sajátíthatják el. A részvételi szándékot a 060/3456859-es telefonszámon lehet jelezni. Az Edu Kutak (Boško Vrebalov 20.) helyiségeiben ma 13 és 14 óra között az 5 és 14 éveseket várják a Játékokon keresztül tanulunk című szórakoztató és egyben oktató jellegű eseményre. A részvételi szándékot a 067/730-70-33-as telefonszámon lehet jelezni.

A Tudás Szikrája Oktató Központban (Európa sugárút 13., 2. emelet, 16-os lakás) 18 és 20 óra között a 10 és 12 év közti gyerekek vehetnek részt a Pizza vs. törtek című műhelymunkán. A részvételi szándékot a 061/287-98-18-as telefonszámon lehet jelezni.

Az Újvidéki Gyermekközpontban (Ivo Lola Ribar 6.) 19.30 és 21 óra között téli színésziskolát szerveznek a 8 és 18 év közti gyerekeknek Színészet jéééééé… címmel. A részvételi szándékot a 063/521-123-as telefonszámon lehet jelezni. A sportolást kedvelők sem maradnak program nélkül, ugyanis az Aikido Ikeda Dojo helyiségeiben (Zsidó utca 22., 1. emelet) 19 és 20 óra között aikidó edzést szerveznek a 6 és 13 év közti gyerekeknek, amelyre előzetes bejelentkezés szükséges a 063/726-98-85-ös telefonszámon.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele