2024. április 20., szombat

Készenléti hitelszerződést igényelne Szerbia

Megérkeztek Belgrádba a Nemzetközi Valutaalap képviselői – A fiatalok december 1-jétől igényelhetik az ötezer dinárt

A Szerb Nemzeti Bankban tegnap délelőtt megtartott plenáris üléssel megkezdődtek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Jorgovanka Tabaković bankkormányzó vezette szerbiai küldöttség hivatalos tárgyalásai. A november 4-éig tartó megbeszéléseken az IMF által 2021 júniusában jóváhagyott, tanácsadói jellegű megállapodás harmadik értékelése keretében áttekintik a szerbiai pénzügyi és gazdasági folyamatokat, a korábban megbeszélt gazdaságélénkítő program végrehajtásában elért eredményeket, és nem utolsósorban tárgyalnak egy újabb készenléti hitelmegállapodásról. Utóbbi kapcsán Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap azt mondta, az új szerződés biztosítani fogja a felelős gazdaságpolitika folytatását, és a bizonytalan nemzetközi helyzetben pótlólagos pénzügyi stabilitást nyújt az országnak, amely „biztonságos oázis szeretne maradni a beruházások, a gazdaság és a polgárok számára”.

– Terveink megvalósításához van elegendő pénzünk, és ha még a Valutaalap is jóváhagy számunkra készenléti hitelt, amelyhez szükség esetén hozzányúlhatunk, akkor jövőre is stabil helyzetben leszünk. Ez a legfontosabb üzenet a lakosság számára – mondta az RTS műsorában a miniszter, aki szerint az IMF-fel való együttműködés eddig is Szerbia hasznára vált, mert a nemzetközi pénzintézet prioritásként kezeli a reformokat, és segít az ország hitelminősítésének javításában, továbbá jelentősen hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, valamint a gyors és hatékony reformokhoz, mint amilyen az adóigazgatóság reformja, az elektronikus számlázási és adózási rendszer bevezetése, a közbeszerzések hatékonyabb lebonyolítása vagy a közberuházások és infrastrukturális projektumok ellenőrzése. Szerbiát az is érdekli, hogy az IMF révén hogyan juthatna olcsóbban pénzhez, hiszen „akár az Európai Központi Bankot, akár a Fed amerikai jegybankot nézzük, azt látjuk, hogy emelik a kamatokat, a pénz egyre drágább”.

– Csak 2018-tól máig 26 nagy reformcélt tudtunk elérni, még 5 maradt hátra, ezeket a következő néhány hónapban befejezzük. Gazdaságunk folyamatosan fejlődik, fizetőképesek vagyunk, a számlánkon 303,4 milliárd dinár van, a bruttó hazai termék (GDP) értéke az idén 60 milliárd euró lesz. Az év első kilenc hónapjában a válság ellenére több mint 3 milliárd euró értékű, közvetlen külföldi beruházás érkezett az országba. S ami a legfontosabb mutató: a GDP-hez mért közadósság 53,7 százalék, tehát jóval a maastrichti szerződésben megszabott 60 százalék alatt maradt – mondta Mali. Szerinte várható, hogy a jövő hét végére meglesz az új kormány, a néhány új minisztérium létrehozása pedig nem jár különösebb kiadásokkal, mert főleg a már meglévő resszortok átcsoportosításáról van szó, és az a lényeg, hogy hatékonyan működjenek. A kormány felállása után módosítják a költségvetést. Mint a pénzügyminiszter mondta, jó hír, hogy a bevétel 170 milliárd dinárral több a tervezettnél, és gond nélkül, a tervekkel összhangban növelhetők a nyugdíjak. November 1-jétől 9, január 1-jétől pedig további 12,1 százalékkal emelik meg az idősek járandóságát. A 16–29 éves fiatalok december 1-jétől két héten át igényelhetik az 5000 dináros egyszeri segélyt, és a jelentkezési időszak lezárultával hamarosan indul a kifizetés is. Mali emlékeztetett arra, hogy a fiatalok az idén már kétszer kaptak ilyen készpénztámogatást, februárban 1,06 millió személynek utaltak át 100 eurónak megfelelő összeget, júniusban pedig 1,1 millió fiatalnak ugyanennyit. Januártól a közalkalmazottak 12,5 százalékos fizetésemelésre számíthatnak, a katonaság tagjainak pedig 25 százalékkal növelik a bérét.