2024. március 28., csütörtök

Fogadták az Erasmus+ projekt résztvevőit

Újvidékre 36 tanár és diák érkezett az Erasmus+ projekt keretében, egy hétig a Kosta Trifković Általános Iskola a vendéglátójuk, amely szintén a nemzetközi oktatási program keretében partnerként vesznek részt.

A jelenlegi diákcsereprogram elnevezése a SolArts, az újvidéki általános iskola a belgiai Kortrijk, a franciaországi Montarnoa, az olaszországi Moncalieri és a spanyolországi Dénia város oktatási intézményeivel karöltve vesz részt a projektben. A találkozó legfontosabb témája a csillagászat, és ehhez a témakörhöz kapcsolódóan érintik a matematikát és a műszaki tudományokat is.

Az Erasmus+ program résztvevőit tegnap a városházán ünnepélyesen fogadta Dina Vučinić, a városi oktatási tanács tagja, aki üdvözölte a tanárokat és a diákokat.

– Örvendetes tény, hogy egy újvidéki iskola a vendéglátója a diákcsereprogramban résztvevő tanulóknak és tanároknak, és az is nagyon hasznos, hogy a hazai diákoknak is alkalmuk lesz külföldre utazni és részt venni, valamint tapasztalatokat szerezni az ottani oktatásban. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy a diákok különféle témákat dolgozzanak fel, és ezzel párhuzamosan megismerhetnek külföldi kultúrákat, tanulókat, barátságokat köthetnek és életre szóló tapasztalatot szerezhetnek – mondta Vučinić, majd üdvözölte a vendégeket és kellemes tartózkodást kívánt a tartományi székvárosban.

A szóban forgó projekt keretében öt alkalommal vendégeskednek diákok vagy fogadnak vendégeket, ennek köszönhetőn az újvidéki tanuló tavaly Spanyolországban és Olaszországban jártak. Ivana Inić projektvezető elmondta, a projekt megvalósítása alatt öt iskolából 120 diáknak volt alkalma részt venni a diákcsere programban.