2024. április 18., csütörtök

Szent István-napi megemlékezés Muzslyán

Muzslya egyike azon ritka magyar közösségeknek közép-Bánátban, amelynek Szent István-szobra van. A fából készült, egész alakos emlékmű – Horváth János alkotása – a testvértelepülés, Mindszent ajándékaként került 2015-ben a falu központjában lévő Emlékparkba. Azóta fontos jelképe lett a vidék szórványmagyarságának.

– A közép-bánáti régióban ebben a pillanatban Muzslyán, Nagybecskereken és Erzsébetlakon is megemlékezünk. Ugyanis önazonosságunk megőrzése szempontjából jó, hogy érezzük a közösséghez, az egy nemzethez tartozást, és hogy mi is az egységes magyar nemzet része vagyunk. És ezt mindannyian – idősek és fiatalok – ezeket a hagyományokat, illetve Szent István intelmeit átvisszük a következő generációknak – mondta Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke.

A megemlékezések szervezője a 75 éves Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, amelynek képviselői minap Budapesten átvették a Kallós Zoltán, a Külhoni Magyarságért Díjat.

Balogh György konzul elhelyezi a kegyelet virágát

Balogh György konzul elhelyezi a kegyelet virágát

– Szórványban vagyunk, mind kevesebben, és Szent Istvánnak az intelmei ma is élnek. Össze kell tartanunk. Ezért fontos az, hogy ilyen alkalomra összejön a falu apraja-nagyja. És ez nekünk azt jelenti, hogy igenis kötődünk a hazához – Magyarországhoz. A művelődési egyesület pedig hordozója kell hogy legyen egy ilyen ünnepnek, a szervezője és az előkészítője – hallottuk Kósa Zoltántól, az egyesület alelnökétől.

A megemlékezés keretében hálaadó szentmisét mutattak be a Mária Szent Neve plébániatemplomban, amelyet Kalapis Sztoján plébános celebrált. Az atya megszentelte az új kenyeret, amit a megemlékezés végén kiosztottak.

A templomban ünnepi műsor volt, melyen felléptek Rúzsa Patrik és Szabó Dominik szavalók, a Cickafark énekcsoport, valamint az egyesület vegyes kórusa és citerazenekara.

Az anyaország nevében Balogh György konzul koszorúzott, majd az MNT, VMSZ, Muzslya HK, a RÉMUSZ hagyományápolók egyesülete és a Petőfi Sándor MME képviselői helyezték el a kegyelet virágait.