Az elkövetkezendő hat napban befejeződnek Európában a világbajnoki selejtezők csoportküzdelmei. Magyarország és Szerbia számára a mai mérkőzések meghatározóak lehetnek. A magyar válogatott elvileg...
Labdarúgás
Korábbi nyilatkozatával ellentétben még egy-két évig nem vonul vissza Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja.
A 40 éves, ötszörös aranylabdás játékos egy hete egy internetes műsorban úgy fo...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő...
A Szerb Szuperliga 15. fordulójában a TSC az IMT vendégeként lépett pályára. A találkozó 1:1-es döntetlennel ért véget. Nem sok említésre méltó dolog történt az első félidőben, bár a topolyaiak egy...
Az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában a Ferencváros hazai pályán 3:1-re legyőzte a bolgár Ludogorec csapatát, ezzel harmadik sikerét aratta, míg a Crvena zvezda szintén otthon 1:0-ra...
Háromszor kapaszkodott vissza a Barcelona, a VAR kétszer mentette meg a vereségtől, de a Club Brugge pokoli tempót diktálva döntetlenre kényszerítette a gránátvörös-kékeket Belgiumban.

