2022. augusztus 12., péntek

Minden, ami kultúra

Igényes szórakozás július 7-e és 10-e között a palicsi Nyárhangoló Fesztiválon

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban tegnap sajtótájékoztatón mutatták be a július 7-e és 10-e között Palicson megrendezendő Nyárhangoló Fesztivál részletes programját.
A VM4K első alkalommal indítja útjára ezt a rendezvényét, amelyen számos művészeti program, gyermekfoglalkozás, kirakodóvásár, táncház, koncert és még sok egyéb esemény várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
A sajtótájékoztatón először Lovas Ildikó, a VM4K vezetője szólt a fesztivál jelentőségéről, valamint nagyvonalakban ismertette a programot is.
– A Nyárhangoló Fesztivál remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt négy teljes napra, délelőttől egészen késő éjszakáig. Arra törekedtünk, hogy olyan programokat állítsunk össze, amik a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki számára kínál valamit. Úgy gondolom, hogy a komolyzene kedvelőitől, a táncházak kedvelőin át, vagy akár a popkultúrát szerető közönség is megtalálja majd a maga számítását. Szeretnénk a Palicsi-tó partját és a szecessziós épületegyüttes környékét úgy belakni, hogy az a mi közönségünk számára is hívogató, csalogató és megfelelő legyen.

Célunk, hogy ez a fesztivál lelki feltöltődést nyújtó közösségi élmény és örömforrás legyen a résztvevőknek. A program részeként helytörténeti sétákat is szervezünk, amiket a legkiválóbb szabadkai idegenvezetők fognak tartani, mindemellett közéleti beszélgetések is lesznek, amik a kulturális tér újraértelmezésével és idegenforgalmi szempontból való értelmezésével is foglalkoznak. Filmeket és dokumentumfilmeket is bemutatunk, továbbá a látogatóknak lehetőségük lesz a filmek alkotóival is találkozni – hangsúlyozta Lovas Ildikó.
Lukács Lilla elmondta, hogy a fesztivál keretében Garay Béla emlékére színházi kerekasztalt is szerveznek, melynek a helyszíne a Vigadó konferenciaterme lesz.
– Az érdeklődők négy napig minden délután részt vehetnek ezen eseményen, ahova olyan vajdasági, illetve magyarországi színházi alkotókat, színészeket, rendezőket, koreográfusokat, színházi elmélettel foglalkozó szakembereket hívtunk, akik fontosak ebben a színházi szakmában: mások mellett Barta Dóra, Urbán András, Nagy József, Gemza Péter és Bajza Viktória is. A fesztivál programjának részét képezik még a könyvbemutatók, illetve az irodalmi programok is a Női Strand kávézó részlegében. Továbbá előadói estet fog tartani Eperjes Károly budapesti színművész a Vigadó nagytermében, Krausz Gábor séf bemutatja a gasztronómiai könyvét, Varró Dániel költő is elhozza az egyik gyermekkötetét, Kölnei Lívia pedig be fogja mutatni Eperjes Károllyal készült beszélgetés kötetét. Talán a legnagyobb lélegzetvételű programjai a fesztiválnak a koncertek lesznek. Minden délután a Bagolyvár melletti Nagyszínpadon gyermekkoncertekkel várjuk az ifjoncokat, családokat és szülőket. Fellép egyebek mellett az Iszkiri zenekar, Szalóki Ági, illetve az Eszter-lánc mesezenekar. A Vigadó teraszán úgyszintén minden nap komolyzenei koncertekre is lehet számítani 18 órai kezdettel. Este pedig sor kerül a nagykoncertekre a Nagyszínpadon, szintén a Bagolyvárnál. Csütörtökön a Halott Pénz koncertje lesz megtekinthető. Pénteken Ferenczi György és a Rackajam nevű magyarországi zenekart fogjuk vendégül látni szintén a Nagyszínpadon. Harmadik nap, szombaton a Romano Drom autentikus cigányzenét játszó zenekar jön el Palicsra, és a fesztivál záróprogramja a nagyszabású Kálmán és Lehár operettest a Nyári Színpadon. Ezek a koncertek minden nap 21 órakor kezdődnek – fogalmazott Lukács Lilla.
Gyermán Andrea kiemelte, hogy a fesztivál részét képezi még a kirakodó-, gasztro- és a borutca is.
– A kirakodóutcába különböző kézműves termékeket értékesítenek a résztvevők, egyebek mellett decoupage díszeket, gravírozott dolgokat, könyveket, kerámiatermékeket és gyöngyékszereket is. A gasztroutcában különböző ételek és italok értékesítése zajlik majd, ahol vajdasági és magyarországi borászok különlegességeit vásárolhatják meg a fesztiválra látogatók. Vajdaságban újdonságnak számító büfés kocsik is lesznek, melyek gyors ételeket, fagylaltot, és italokat kínálnak. A kirakodóvásár minden nap délután 18 órától kezdődik és a napi rendezvények végéig tart – emelte ki Gyermán Andrea.
Szakács Tamás a táncházakról mesélt.
– A fesztiválunk első három napján minden egyes nagykoncertet egy táncházzal fogunk zárni a Nyári színpad előterében. Vajdaság legjobb zenekarai, mint a Juhász zenekar, a Csalóka zenekar és a Duhaj zenekar fogja a talpalávalót húzni 23 órától kora hajnalig, ahol úgyszintén kézműves italokat, ételeket is fogyaszthatnak az odalátogatók – mondta Szakács Tamás.
Kosányi Tamás a gyermekprogramokról beszélt.
– Természetesen gyermekprogramokat is szervezünk minden nap 16 órától 18 óráig a szabadkai vitorlás klub, valamint a valamikori Béka tanya közötti füves területen. Lesznek kézműves foglalkozások, ringatófoglalkozás, különféle népi gyermekjátékokkal is megismerkedhetnek a legfiatalabbak, és lesz játszósarok is. Az ifjoncoknak lehetőségük lesz különféle arcfestésben is részt venni, csillámtetoválást készíteni, valamint kisállat nézegető, illetve bemutató program is várni fogja a legkisebbeket – mesélte Kosányi Tamás.
Somogyi Tünde, a Szekeres László Alapítvány ügyvezetője a fesztivál költségvetéséről beszélt.
– A VM4K önálló, de mégis az alapítvány szerves részeként fejti ki tevékenységét. Ez azt is jelenti, hogy a VM4K költségterve, költségvetése az alapítvány költségtervének és költségvetésének a részét képezi. Tevékenységünket minden területen a Magyar Kormány és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja. A közösségépítő rendezvényeinket, a minden korosztály számára biztosított programjainkat, a székházunk működését pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével valósítjuk meg. Ezenkívül a felsőoktatás területén elvégzett munkánkat, tevékenységünket az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja. A Nyárhangoló Fesztivál költségvetésének a támogatásáról jelen pillanatban annyit tudok elmondani, hogy több helyre is beadtuk a támogatási kérelmünket – tette hozzá Somogyi Tünde.
A fesztivál minden programja ingyenes. A nagy közönséget vonzó eseményekre azonban regisztráció szükséges. Erről további információkat a VM4K oldalán találhatnak majd az érdeklődők.