Pénteken este az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vendégszerepelt a kecskeméti Csillagfény Produkció, amely Bernard Slade romantikus vígjátékát, a Jövőre veled ugyanitt 2. – A legenda foly...
Óbecse
Február 27-én, pénteken 19 órai kezdettel az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör színpadán láthatja a közönség a Jövőre veled ugyanitt 2. – A legenda folytatódik című, kétfelvonásos romantikus vígjátékot a kecskeméti Csillagfény Produkció előadásában.
Hétfőn, március 2-án írják ki a hektáronkénti területalapú támogatásra vonatkozó nyilvános felhívást – hangzott el azon a mezőgazdasági lakossági fórumon, amelyet kedden este tartottak meg a péterr...
Óbecse község önkormányzata értesíti a község területén állandó lakóhellyel rendelkező egyetemi hallgatókat, hogy a tartományi kormány támogatásának köszönhetően hozzájárul a mindennapi helyközi és...
– Ez a film az őszinte megnyílásról szól, ahogyan az írásaim és a zenéim is erre épülnek – mondta Kovács Ákos énekes-dalszerző azon a filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozón, amelyet szombato...
Február 21-én, szombaton 18 órai kezdettel az Óbecsei Városi Színházban is bemutatják az Ember maradj – az Ákos-sztori. Eddig című zenés portréfilmet, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vándormozi s...

